Halihó!

Az indulás egy két napos szállásról mindig nehezebb, mint egy sima zarándokszállásról. Innen is kb csak 10-kor sikerült elindulnunk. Pakolászás, jól bereggelizés és lufihajtogatással húztuk az időt. Többet is hajtottunk, mert egész jóba lettünk az argentín sráccal és az ő még tegnap a kislányát is áthozta, hogy megköszönje az eddigi lufikat. 

Na de csak belevágtunk a mai napba. Hiába esik az eső, ma nagy dolog történik, elhagyjuk Portugáliát, és megérkezünk Spanyolországba.

Még ez a nyamvadt eső se tud most zavarni minket. Amúgy elég ironikus, hogy tegnap a pihenő napunkon hétágra sütött a nap... Nem lehet mindig jól járni.

Még az első kilométerünk előtt beugrottunk a boltba, mert kellett ezaz. Aztán indultunk tényleg. Egy tábla jött is, hogy már csak 1 km a spanyol határ. Itt össze is ért két út a parti és a centrális Camino. Majd a jel felvitt az erődbe, ahol elég nagy élet volt. 

Majdnem kint voltunk már az erőből, amikor egy hölgy megállított, kérdezgetett minket a Caminónkról, majd rátért a lényegre, hogy dokumentum filmet forgatnak a zarándokokról felvehetnek-e minket ahogy sétálunk. Haha, persze, miért is ne?! Egy fiú rögzitett pár lépést és ment is. Na de ők se tudják mikor, kb egy év múlva lesz kész...

Aztán léptünk kettőt és megérkeztünk az erőd szélére, ahonnan láttuk a Minho határ folyót és a túloldalán a spanyolországi Tui-t.

Közben az eső sem szakadt már, hol elállt, hol eleredt.  De az, az érzés nagyon nagy volt, valamit már megint elértünk. Megcsináltuk. Ezzel az örömmel baktattunk le a hídhoz, majd vettünk búcsút Portugáliától. Mucho Obrigada/o Portugal! Hola Spanyolország! Az első város Tui. És az első tartomány Galícia.

A jel rögtön le is vitt a partra, hogy mégegyszer elbúcsúzhassunk a szomszédos országtól, majd vitt fel a szűk kis utcákon a katedrálishoz. Ott kértünk egy pecsétet, túl nagy szimpátiával itt sem találkoztunk, de itt legalább köszöntek.

Majd haladtunk volna tovább, mikorra is leesett a tantusz, hogy itt órát kell állítani. És így vesztettünk egy órát mára... ami csak azért baj, mert későn indultunk és még csak 5 km körül vagyunk, de már 12 is elmúlt itt, 11 helyett... Mára meg 28-at akartunk menni.

Gyors tanakodás után belőttünk, hogy menjünk csak 21 körül ott van elég sok albergue. Az új cél mára O Porriño. De mivel ennyi időt vesztettünk és 4 körül sötétedik (gondoltuk mi), kicsit vágjunk le, ne kanyarogjunk a jellel, hanem haladjunk a főút mentén.

Így gyors léptekkel mentünk is ki Tui-ból, amit az ég egy leszakadással és hatalmas esővel értékelt.

Végül a jelet is befogtuk és már követtük is egymást. Kis települések és egy autópálya hídon túl már az út mellett haladtunk, a jel tért volna le, hogy átmenjünk az autópálya alatt, de rendőrségi szalaggal le volt zárva. Valószínű az esőzések miatt, mert hatalmas belvízek vannak mellettünk is, megáradhatott a folyó. Itt jöttünk rá közben, hogy itt nem is 4, hanem 6 körül fog csak sötétedni, az óraállítás miatt, annyira nem is kell sietnünk.

Így egy kicsit később kerültünk az autópálya alá, majd mellé egy földes útra. Végül a következő településen már újból a jelen voltunk és innentől végig kísértük egymást. Közben elkezdett erőlködni a napocska is, aminek az lett a vége, hogy szép idő lett. Le is vettük az eső ruhákat. Sőt a madarak is énekeltek. Tök jó újra minden.

És így már egy fokkal könnyebben haladtunk, szép napos időben. Kis falvak, eukaliptusz erdők, kiáradt patakok mentén. Végül beértünk egy városias részre. 

Ezután a jel még elvitt O Porriño-ba, ahol a kiszemelt albergue zárva volt így egy másikra esett a választás.

Hát ez egy nagyon modern albergue. Tele emeletes ágyakkal, kis lámpával hozzá, modern előtér. De főzni nem lehet. 

Ezért engedtünk a csábításnak és egy kis bárban ettünk. Valami galíciai pörkölt félére esett a választásunk és itt néztük meg a portugál meccs második félidejét. Majd a szálláson kitűztük a zászlainkat.