Halihó! 

Hú bazi horkolás volt az éjjel. Sokat nem aludtunk... de hát ez van, az élet megy tovább, túl éltük és reméljük a faszi a másik irányba megy. 

 Reggel nagyjából egyszerre kelt az albergue, mivel el kellett hagyni 8-ig a szállást. Ez egy "közösségi albergue", itt van ilyen szabály. Reggeli közben nagyjából mindenkinek a horkolás volt a téma... Szegény faszi, kicsit meg is sértődött, de hát az élet megy tovább, túl élte és szerencsére a másik irányba megy tényleg.

Mi 08:20-kor hagytuk el a szállást és ezzel nem mi voltunk az utolsók. De senki se szólt ezért, ráadásul még nem is volt világos. És ez nem csak a napfelkelte hiánya miatt volt, hanem mert szakadt az eső is. Egész napra ez a menü, úgyhogy nem válogatunk, megyünk. Ja és rögtön egy 8%-os emelkedő van kb 6 km-en át. Nyami. 

Szóval kialvatlanul, szakadó esőben, kaptattunk felfelé. Szarul hangzik. De mi igazából szerettük. Mi választottuk ezt és jól is éreztük magunkat. Gyerünk, vágjunk bele.

Az emelkedő végén volt egy kocsma, amit egy kis szünet erejéig ki is használtunk. Követett minket az egyik német lány és a német fiú. Megbeszéltük, hogy kb ugyanott alszunk ma. Nagyjából 27 km a mai cél.

El is köszöntünk, majd 10 méter után belebotlottunk a másik német lányba és a francia lányba. Na innentől velük mentünk egy jó darabon. Ő nekik is ugyanaz a céljuk mára. 

A német lány, Andrea egészen az otthonából indult júliusban és Franciaországban találkozott a francia lánnyal, Lauval. Jóban lettek, de külön utakon folytatták és végül Santiagóban újra találkoztak és most együtt mennek az óceánig. 

A német lány, 34 éves, szociális munkás és nagyon besokalt. Így hát úgy döntött, hogy felmond és elindul. Most itt van, de Fisterra után megy haza, mert nagyon elfogyott anyagilag. De ez az út nagyon sokat adott neki is. Kedves aranyos lány.

A francia lány, meg 44 éves irodista és házas. Ő is besokalt a munkájában és kért 3 hónap fizetetlen szabadságot kiégésre hivatkozva (Nyugat-Európában ez működik, több országban is találkoztunk már ilyennel). Nagy vágya volt a Caminó, és elindult még először a férjével kis szakaszokban. Egy hónap múlva rájött, hogy nem is fog visszamenni, boldog akar lenni és teljesen felmondott. De a férje nem mondott fel, ő szereti a munkáját. Viszont támogatja és nem gátolja a feleségét (!) és ő mondta, hogy fejezze be egyedül az utat, kövesse az álmát. Ez nagyon szép. Teljes önzetlenség a másik irányába. Nem fogok további nagy szavakat dobálni. Amúgy ez a nő 40 éves korában jött rá, hogy elég a mókuskerékből és elkezdett spórolni, hogy világot lássanak. 

Szóval jókat beszélgettünk velük és nagyon gyorsan haladtunk, délre már volt majdnem 20 km-erünk. 

A táj?! Esős mezők, erdők és fel és le. 

Egy pisi szünet miatt a lányok elmaradtak tőlünk, de úgy váltunk el, hogy este találkozunk. 

Találtunk egy nyitott kávézót, ahol ettünk is egy-egy nagyon finom szendvicset, egy kávé és kakaó kíséretében. Itt volt a brazil lány. Vele is beszéltünk egy keveset, ő is Muxíába megy először. Majd megjött a másik két lány. Előbb a brazil, majd mi mentünk tovább. 

Nagy tehéntenyésztőtelepek jöttek és jókat múúúztunk nekik, és haladtunk tovább bele a semmibe. Egy kemény emelkedő jött, aminek a tetején megállt a felhő. Hú a maga módján ez is nagyon szép volt. Szerettük.

Az emelkedőt meglepő módon: lejtő követte. És elállt az eső, sütögetni próbált a nap. Be is értünk a településre, a mai célunkra, 27 km pipa.

De mégcsak 3 óra körül van. És nagyon erősnek érezzük magunkat. Menjünk tova, 33 km körül van egy nagyobb település. Oké, de jó lenne elbúcsúzni a lányoktól, hogy mégsem itt alszunk. Hajtsunk lufit és írjuk rá. Mire elkezdtük, már utol is értek. Így elbúcsúztunk, mivel ők Muxíába mennek mi meg azt kihagyva Fisterráig. Nagyon örültünk, sziasztok kedves ismeretlenek. Majd találkozunk még, valamikor. 

Ezt az utolsó kis részt aszfalton tettük meg, de alig volt forgalom. Erdő, mező, jó kedv. Be is értünk Oleivera településre, ahol meglepő módon volt 5 albergue, de bolt egy se.

A mai nap már látott ausztrál pasas fogadott minket az első alberguenél az udvaron, de ez a mi pénztárcánknak drága. Így mentünk a közösségibe. Ott nem volt senki, de ki volt írva, hogy foglaljuk el az ágyat és majd 7-kor jön valaki. Addig tököltünk, hogy megjelent a két lány is. Utánunk jöttek, nem tudtak elengedni minket. :D Aranyosak voltak. 

A szálláson már ott volt a brazil lány, akivel összenevettünk, hogy talán ma senki nem horkol.

 7 körül tényleg jött egy néni, fizettünk neki, majd ő is megerősített, hogy nincs bolt. Sebaj, ezért van a tartalék kaja. Együtt ettünk a német-francia párossal. Beszélgettünk még egy nagyot. Ki mit, ki mikor, ki hova, ki miért. Stb. Kölcsönösen megkedveltük egymást. A brazil lány nem jött le közénk. Majd alvás és éjszaka senki sem horkolt. 

Viszont mi hoztunk egy újabb döntést. Elmegyünk mi is Muxíába. Nem tudjuk, hogy visszajövünk-e még ide valaha, itt a lehetőség. És mindenki nagyon szépeket mond róla. Így nem holnap, hanem holnapután végzünk. És amúgy is 4 nap napsütést mutat az okostelefon. Hajrá úgy legyen. Megyünk óceán!