Halihó!

Reggel egyszerre keltünk a lánybandával. Itt ez is olyan szállás volt, amit elvileg 8-ig el kellett volna hagyni. A brazil lánynak ez sikerült, nekünk 4-ünknek annyira nem. Mi meg reggeliztünk ott. Hát vékonyka reggeli volt, mert nem sok mindenünk volt már ekkor, és ugye itt nincs bolt, de ennek később lesz meg a böjtje. Majd a francia és a német lány indult előbb. Mi olyan 08:15 körül léptünk ki, menetfelszerelésben. Csípős volt az idő, de tiszta és jött fel a nap. Kiérve a faluból kapaszkodtunk felfelé a domboldalakon és megcsodáltuk a dombi napfelkeltét. Ebben a kis ködös időben különösen szép volt. Olyan nagy megbeszélős. Már fázni se fáztunk, ahogy felfelé haladtunk. A 6. km-rünk után jött egy kis kocsma, de még éreztük az erőt és haladtunk tovább.

Ezután nem sokkal jött egy elágazás, mint oly sokszor az életben, milegyenhogylegyen?! De ma simák a lehetőségek: balra Fisterra és jobbra Muxía. Megmaradt a tegnapi érzés és döntés, így jobbra kanyarodtunk. Kis szakaszon az autóút mellett haladtunk, de nem volt vészes. Egyrészt alig volt forgalom, másrészt egy jó 1,5-2 m-es gyalogsávunk volt. Ráadásul tényleg nem tartott sokáig, jobbra lefordultunk és jött a természetlágyöle. Kis település. És elképesztő energiák, nagyon jó kedvünk volt és a nap is sütött. Érződött valami fenséges. 

Ja csak ez csalóka volt. Jó érzéssel testileg nem lehet jól lakni és a a reggeli is gyengécske volt. A következő emelkedő után én nagyon elfogytam, leesett a vércukor szintem, a nagy arcot legyőzi a nagy emelkedő. Dél is volt, túl voltunk 12 km-en is. Így pont jókor jött egy nagyobb falu és vele együtt egy vendéglátóipariegység, ahol ott volt az ausztrál srác, akivel kerülgetjük egymást napok óta, meg a két lány is. Kértünk és kaptunk egy nagyon finom chorizos (spanyol szalámis) szendvicset, meg a szokásos kóla-kávét. Annyira rottyon voltam, hogy még a kávét is cukorral ittam. Szerencsére ez a kis szünet helyre is rakott. Na de, ennyit a nyavajgásról.

Az ausztrál srác nem várt meg minket, viszont a két lány igen. Innentől mondjuk úgy, hogy együtt mentünk, de ez nem igaz teljesen, ők mentek elől, mi meg kicsit lemaradva. Ennek semmi oka nem volt, csak mi meg-megálltunk fotózni, nézelődni és nem kiabáltunk rájuk, hogy héj várjatok be. 

Először egy nagy autópálya alatt mentünk, majd egy erdős részben. Kényelmetlen beszédnek itt se volt értelme, olyan szép volt minden. 

Gyönyörű napsütés. Falvak és erdők váltakoztak. tudtuk, hogy ez egy nagy nap, újra találkozunk az Óceánnal. Hajrá menjünk is előre. Mi valami eszméletlen erőre kaptunk, és kicsit el is köszöntünk a lányoktól, mert most ők maradoztak le és nyűglödtek. Van ez így ki tudja mióta úton vannak, nehéz táskákkal, esőben, szélben, napsütésben. Le a kalappal mindenki előtt. El is köszöntünk és megbeszéltük, hogy majd a parton találkozunk 18:03-kor legkésőbb. Ugyanis a nyugati részen leszünk és ott akkor van a naplemente.

De mi most kiscsikó módjára megindultunk. Hú nagyon sok volt bennünk. Jöttek is könnyen az emelkedők. Majd egyszercsak kék világ tárult elénk. Kék az ég és alatta...! Alatta ott a kék óceán! Megindító volt. Megjöttünk. Ültünk is, egy győzelmi banán pihenőt, majd haladtunk tovább.

Itt jött a böjtje a mi gyors menetünknek. Most újabb felfelék jöttek és már volt bennünk huszoniksz kilométer. De!- az érzés, az átsegített, ma Muxíában alszunk, az óceán parton. Sőt, igazi gyönyörű naplementénk is lesz. Nyomás. És ezzel a lendülettel, erdőn, falvakon át is értünk az utolsó erdőbe, ahol megpillantottuk Muxíát. Egy valódi kis ékszerdoboznak tűnt onnan. Már csak 1 km volt hátra és be is érünk. Az erdő után egy öböl következett, homokos parttal, majd a város tábla, és egy utolsó domb, ahol a mi kis közösségi albuerge-nk volt. 

Fél6-ig elfoglaltuk a szállást, az ágyunkat is. Ott örültünk a brazil lánynak. Majd siettünk naplementézni, meg előtte valami kis boltba valami nasiért. Mégiscsak úgy a mozi, meg hát közel 32 km után had legyünk kicsit éhesek. Amúgy is ma bénán ettünk.

Muxíáról annyit, hogy elképesztően pozitív volt ott lenni. Tényleg egy csoda kis városka. Egyszerű, de nagyszerű, mindenkinek ajánljuk. Nem túl turistás, és szép. Szóval megérte ez a plusz egy nap! 

Így is lett, bolt, nasi vásárlás és rohanás, mert a part, ahonnan szép az egész az félsziget végén van, ami még 2 km volt. 

Nem láttuk a lányokat, de annyira nem is kerestük őket. Így kettesben élveztük ezt a lenyűgöző látványt. Hullámzik az óceán, érzed az illatatát, nincsenek felhők, pirosbordónarancssárgakékzöld színek. Hú tényleg szép, mindenkinek látnia kéne havonta egyszer legalább. Feltölt. 

 Miután lement a nap, még mentünk tovább egy világítótorony és templom felé, amik ezekben a színekben és a hatalmas sziklákkal szép összképet alkottak. Arra gyanokodtunk, hogy ez az a hely, ami a film a végén szerepel (Az út című film, a Caminoról szól, nézzétek meg). És láttuk, hogy ott ül a sziklákon 3 ismerős arc, az német Adrien, az francia Lau és az ausztrál Damien. Csatlakoztunk hozzájuk. Nagyon örültek. Mi is nekik. Bontottunk pár sört és halkan beszélgettünk, vagy csak bambultunk ki a fejünkből mindnannyian. Néztük a színes eget és az óceánt. 

Fantasztikus pillanat volt. Nem tudom leírni az érzést. Itt volt velünk mindenki, akivel az út alatt jóba lettünk. Itt voltak az úttal kapcsolatos élmények. Itt volt velünk mindenki, aki eddig az életünkben szerepet játszott. Itt volt velünk mindenki, aki fontos. Itt volt velünk mindenki, akiknek mi fontosak vagyunk. Lélekben. És leginkább, itt voltunk mi, megéltük ezt az egészet. Hála, szeretet, boldogság, kíváncsiság, béke. Éltetett az élet.

Köszönjük szépen!

Mikor már teljesen sötét lett, elindultunk vissza. Közös főzést terveztünk. de mivel nem egy alberue-ben aludtunk, ez nem jött össze. Meg akár egy spanyol meccsnézés is belefért volna. Nagy bonyadalmak után végül a spanyolok kikaptak a japánoktól, mi meg nem is ettünk együtt, de legalább kaptunk a kajából. És elköszöntünk egymástól. Köszönünk mindent, sziasztok kedves idegenek, legyetek boldogok!