Egy gyerekkori álom

Australia Zoo

Halihó!

Ez a történet egy kis lány álmával kezdődött.

 20231106_155735.jpg

Hát ez is el jött, elhagytuk Új-Zélandot. Mintha csak tegnap érkeztünk volna, most meg már el is jöttünk. Pedig több, mint 9 hónap volt, január 23.-tól november 5-ig.

 

Viszont jönnek az új kalandok, úgyhogy nincs miért búsulni.

 

Első körben most elrepültünk Brisbane-be, hogy egy bizonyos gyerekkori álmot beteljesítsünk és meglátogassuk a Steve Irwin (a krokodilvadász) által alapított Australia Zoo-t.

 

A repülő út sima volt, semmi extra. Kicsit visszarepültünk az időben, de amúgy semmi izgi.

 

Brisbaneben most is a coachsurf-ing által találtunk szállás magunkat.

Wayne egy 63 éves világi figura. 50 évesen úgy döntött, hogy élni fog, mármint úgy ahogy ő akar. És elkezdett sportolni, meg utazgatni. Bejárta már a fél világot, és egyre extrémebb és extrémebb dolgokat akar. Ő nem akar olyan helyre menni, ahol más turisták is járnak és a legritkább állatokat szeretné látni. Most épp az északi sarkra tervez egy jegesmedve megfigyelő túrát, ahol csak ő lesz meg egy túravezető.

A legdurvább sztorija meg az volt, hogy Afrikában a vadonban barangolt. Majd mikor visszatért a civilizációba arra lett figyelmes, hogy olyan érzése van, mintha rágná valami. De semmit sem látott csak piszkosul fájt neki. Majd utána olvasott és arra jutott, hogy valami féreg belülről eszi.

Az orvos ezt nem akarta elhinni, de kiderült, hogy igaza van és egyszercsak kirágta magát 3 helyen is ez a kis rohadék. Az ápolónők elájultak...

Ezen felül nagyon sok jó sztorija volt és nagyon jól bánt velünk. Köszönjük! 

20231107_041159.jpg

 

De Brisbanebe mi nem ezért mentünk, hanem, hogy meglátogassuk az ország legnagyobb és leghíresebb állatkertjét.

Sajnos esős napra ébredtünk a nagy nap, de nem szegte a kedvünk. Mentünk és vonatoztunk. Majd szépen oda is értünk. 

Sajnos csak erősebb lett az eső, így előkerültek az esőnadrágok, esernyők és a zacskóponcsók. 

És hát csak ez volt az egyetlen negatív. Hiszen az állatkert tényleg nagyon jó. Nagyon jól kialakították, nagy helyek vannak az állatoknak és rengeteg jó programot is nyújtanak. 

20231106_083902.jpg

 

20231106_093625.jpg

20231106_100113.jpg

20231106_125733_1.jpg

20231106_155126.jpg

20231106_125947_1.jpg

20231106_094042.jpg

20231106_094339.jpg

20231106_095413.jpg

20231106_104935.jpg

20231106_111855.jpg

 20231106_104735.jpg

20231106_121739.jpg

20231106_113204.jpg

20231106_113416.jpg

20231106_114612.jpg

20231106_115126.jpg

20231106_122221.jpg

20231106_122947.jpg

20231106_123934.jpg

20231106_093210.jpg

20231106_092754.jpg

20231106_135032_1.jpg

20231106_134925_1.jpg

20231106_145027.jpg

20231106_154524.jpg

20231106_153834.jpg

20231106_152248.jpg

20231106_152445.jpg

20231106_101333.jpg

20231106_091159.jpg

20231106_155735.jpg

20231106_145716_1.jpg

20231106_161311.jpg

 

 

Körbe nézni teljesen kevés is volt egy nap. Pedig ott voltunk nyitástól majdnem zárásig. Ugye nekünk ezek az állatok nem mindennapi lények, így sok időt eltöltöttünk náluk.

 

Jó kis nap volt, jól is éreztük magunkat.

És a kis lány álma is valóra vált. :)

Merjünk álmodni.