Sydnyben január 11.-16.-ig voltunk. Nem béreltünk autót így a lábunkra és a tömegközlekedésre hagyatkoztunk, cserébe olyan sok mindent nem láttunk a városon kívül. Egyszerű az oka: féltünk, sose vezettünk még a másik oldalon és nem egy bérautóval akartuk kipróbálni, Ausztrália legnagyobb és legnépesebb városában- csak alig 5 millióan lakják.  És ha őszinték vagyunk az átállás sem ment könnyen. Egyrészt teljesen ellentétes évszakban voltunk, -bazi meleg volt-,  másrészt ez a 10 óra idő eltolódás is új volt a szervezetünknek. Szóval kis nyomik voltunk az első héten. Viszont ezek ellenére is próbáltuk kihozni belőle a legtöbbet, úgy hogy azt élvezzük is. Ezt próbálom majd lefesteni nektek, valószínűleg nem időrendben, de mivel úgyse voltatok ott így nem is fontos. Nekünk meg a napló szempontjából nem fontos, hogy percről percre legyenek az emlékek. Úgyis megszépíti az idő.

Érkezésünk után egyből elfoglaltuk a szállást, igazából ottani este 10 óra volt így mehettünk is aludni. Ami annyira nem volt egyszerű, a már említett meleg miatt, a város és a hostel zajai miatt, meg valószínűleg a lelkületünk miatt sem. Csak úgy szédített ez az érzelmi koktél. Azért csak aludtunk valamennyit. Reggelre meg már programunk volt. Én első körben futottam egy újrakezdőt, meg egy kicsit felfedezőst. Felfedeztem, hogy mindenhol papagáj van és, hogy ritka szarul esik futni.

Futás képei: 

Majd mentünk be a belvárosba, hogy egy helyi túravezetővel felfedezzük a város főbb látványosságait, amik gyalogtávra vannak. Amúgy ez egy nagyon jó kezdeményezés. Ingyenes maga a program és a végén te döntheted el, hogy jó volt-e a vezetőd vagy sem. Ha igen, akkor annyi borravalót adsz neki, amennyit megengedhetsz magadnak. A túra nagyjából 1,5-2 órás volt, elég sűrű és velős, még pont a jó értelemben. A városházától eljutottunk a az operaházig, közben láttunk egy csomó mindent, mint például a Saint Mary katedrálist, vagy a botanikus kertet.  A srác jó volt, járt a borravaló, meg a pacsi.

Viszont mi kicsit tompák voltunk és nem tudtunk mindent ilyen gyorsan befogadni, így eldöntöttük, hogy kicsit lassabban mi aztán újra felfedezzük a várost.  Plusz még csak kora délután volt, így egy gyors ebéd után kalandozásba kezdtünk. Kihasználtuk, hogy a tömegközlekedés része a kompozás is, így elmentünk az Operaház mellett a vízen, majd láthattuk fentről is a Harbour hídról.

Amúgy tényleg monumentális, és elég jól néz ki. Nagyon sokat én itt nem akarok róla sztorzini (hajrá önálló internetes keresés, persze csak akit érdekel!), de az nekem kicsit vicces, hogy az ország szimbólumát egy dán építész tervezte. Igazából ez is megmutatja milyen fiatal ez az ország. A következő napokban még egy párszor ellátogattunk ide, meg a hídon is átmentünk még. 

Viktória Királynő Épülete és Szobra:

Az első kórház:

Business központ:

Harbour Bridge (Kikötő Híd) és az Operaház: 

Felhőkarcolók, kikötők, életképek:

Haza felé a botanikus kerten át vonszoltuk magunkat, ahol megcsodáltunk mindenféle fákat és bambuszokat. Érdemes itt megjegyezni, hogy itt a papagájok, olyanok mint a galambok, tele van velük a város. Illetve a kukázó-tyúkokkal (bin chiken), akik annyira megszokták az embert, és élvezik a társaságát hogy már nem is keresnek rendesen élelmet, hanem szószerint  a kukákban turkálnak kajáért. És hát pofátlanok is. És hát a mindennapi növények és élővilág is kicsit más. 

Este pakolás, másnap költözködés egy új helyre. De előtte még felfedeztük a helyi kínai negyedet és piacot. A piacon tényleg minden volt, legjobban talán a zöldég és gyümölcs piac tetszett, ahol annyi egzotikus dolgot láttunk mint előtte még sosem.

Ezzel a délelőtt elment, nem is volt erőnk nagy programokhoz, így a közeli, ingyenes (!!!) természettudományi múzeumot találtuk megfelelőnek arra, hogy eltöltsünk benne némi időt. Hát két nap is kevés lett volna arra a sok információra, amit ott találtunk. Kis történelem Ausztráliáról, állatok, növények, híres embereik és találmányaik, és még 4x annyi dolog. Fejben is lefáradtunk. 

Ezután jött egy laza piknik a közeli Hyde parkban, ahol egy sakkbajnokságnak lehettünk tanúi, ide többször is visszajöttünk még a napokban, és mindig ugyanazok az arcok voltak jelen. Nagy viták és éles sustorgások voltak. Látszott ki kivel van, ki kivel nincs jóban. A kedvencünk egy öreg volt, aki mindig mosolygott, és amit mi láttunk 1 kivételével az összes partiját megnyerte. (Ez több nap történése, és ide csak pihenni jöttünk általában, hűsölni vagy piknikezni, ez lett a kajázós program na).

Volt egy kis bevásárlás és a helyi bolttal ismerkedés. Tök menő, hogy már a bejáratnál van ingyen gyümölcs a gyerekeknek, ha éhesek lennének (azóta több helyen is láttunk ilyet.). Vannak furcsa termékeik, de mi azért jöttünk mert másnap kirándulni mentünk.

Még hozzá a tömegközlekedéssel  is elérhető (szóljatok rám, hogy erről még meséljek) Blue Mountain Nemzeti Parkba mentünk, ahol egy kisebb túrát néztünk ki magunknak. Igazából azért ezt választottuk, mert ide tudtunk utazni egyedül, mert ide nem írtak félelmetesveszélyesgyilkos állatokat és valamennyire végre a természetben lehettünk ezáltal. Ezt az utóbbit, már nagyon akartuk, jól is esett a lelkünknek. Végre erdő félében voltunk, hallottunk egy csomóféle rovart és madarat és gyíkot, sőt láttuk is őket. Virágok és gombák százaival ismerkedtünk és az eukaliptusz erdők illatát érezhettük újra.

Kettő különleges (+1 sima) állattal közelebbről megismerkedhetünk: a vízi sárkánnyal és a vörös tűz hangyával (mi legalábbis így gondoljuk, aztán lehet nem). A sárkány nagyon okosan egy kemping mellett volt és nagyon okosan kajára várt,- az ember sok mindenbe belekuszakol. A hangyák meg egyszercsak körülöttünk voltak és félelmetesnek tűntek, mert ránk másztak (elvileg nem túl kellemes ha megcsípnek.) 

Majd a túra vége felé találtunk egy tengerszemet, ahol fürödni is lehetett. 

Végül kiértünk és visszavonatozás közben kitaláltam, hogy megszeretném kóstolni a kenguruburgert, ami kapható a városban. Gyors le is cuccoltunk és mentünk egészen az operaház-i kikötőig, ahol elvileg megkapom a burgerem. Közben egy Artic Monkeys koncertbe futottunk bele, ahol pont előttünk mentek el a zenekar tagjai. Hogy mik vannak?! Na de haladjunk az étteremig, ahol kiderült, hogy nincs kenguburger mára már. Hát ez van, így egy másik helyen beértük egy sima hamburgerrel. 

Az utolsó teljes napunkra ébredtünk, és nem voltak nagy terveink, eldöntöttük, hogy megyünk a Bondi Beach-re strandolni, ami egy igazi homokos nagy strand. Talán a város leghíresebb strandja. És találkozhatunk életünkben először a Csendes-óceánnal, sőt fürödtünk is benne. /Azóta vettem földrajz leckéket és kiderült, hogy itt a Tasman-tenger van./ Jó kis kikapcsolódás volt. Élveztük a napsütést, ugráltunk a hullámokban és bambultuk a sok-sok embert. Amúgy nagyon komoly vizímentőik vannak, tiszta Baywatch. És nagy szörf életet is láthattunk, mivel pont olyan hullámok is voltak. 

Az utolsó napon összepakoltunk, és elhagytuk a szállást, leadtuk a cuccunk egy táskamegőrző helyen és elmentünk még csavarogni a kedvenc helyeinkre. Operaház, Harbour híd és végre kenguruburger, majd Hyde parki sakkparti. A burger elment. És mielőtt nagyon nekem támad bárki, itt a kengurukat tenyésztik a húsáért, mint otthon a marhát. Úgyhogy csak az ugorjon nekem, aki nem eszik húst. A burger maga nem volt nagy szám, a hús kicsit édeskés-rágósabb, nekem a marha jobban bejön. De kipróbáltuk. 

Majd jöhetett a vonatozás ki a reptérre. A gépet kis izgalmak után végül csak időben elértük. A kis izgalom pedig a tömegközlekedési kártya miatt alakult ki. (Kösz, hogy szóltatok, hogy meséljek a tömegközlekedésről.) Nagyjából próbálom leírni a rendszert, de lehet nem fogom tudni teljesen, csak annyira, amennyire mi kihasználtuk. Úgy van, hogy a városban és tartományban, ami itt New South Wales, mindenféle tömegközlekedéshez egységen tudsz használni. Van egyszer használatos jegy, meg egy plasztik kártya, amire te tölthetsz megadott összegeket, tehát nem te döntöd el mennyit. Ezt a kártyát egy automatából tudod igényelni és feltölteni. És te km alapon fizetsz, így mindegyik megállónak, meg van, hogy mennyibe kerül onnan, ahonnan te indulsz. Vannak a buszok és a villamos, amikre felszállva kell csipognod és leszállva is, így von le összeget. És van a vonat, meg a kompok, amikre előbb egy kapun be kell menned és utána felszállhatsz bármelyik járatra, majd ha leszálltál és ott is van egy kapu, amin ki kell csipognod. Na és ezt fűszerezik, azzal, hogy nem mindig egységes áron vannak a dolgok, ugyanis, hétköznapokon a legforgalmasabb időpontokban drágább, de a nem annyira frekventált időpontokban és hétvégén olcsóbb, hogy így ösztönözzenek arra, hogy akkor használd, amikor alig van valaki. 

Na és emiatt mi kicsit belekavarodtunk, hogy elérünk-e a repülőtérig vagy újra fel kell töltenünk egy csomó pénzt a kártyára, mert a kezdő csomag nem olcsó. De pont jók voltunk, így nyugodtan feladtuk a csomagunk és készülhettünk az újabb ausztrál állomásra Brisbane-re, ahol egy magyar szállásadó várt minket.

Hiszen mindenhol vannak magyarok.