Nem keltünk túl korán, adtunk időt a testünknek és lelkünknek. 7:30-ra kértük a reggelit, ami egy tibeti kenyér volt omlettel. Ez a tibeti kenyér egy kör alakú édeskés, olajban sült kenyérféle. Finom amúgy. Jól elidőztünk, elpakolásztunk, 8:45-kor indultunk csak. Eldöntöttük, hogy lufi kutyával köszönjük meg a kellemesen eltöltött éjszakákat.

Az első lépések nehezek. Itt nyom, ott nyom a táska, meleg van, nem kell a kabát, rövidnadrág kéne stb. Az El Camino-nkon megtanultuk, hogy ez nem baj. Idővel jön az egyensúly. De, azért csak megyünk, nem vagyunk mi puhányok.

Az út enyhén emelkedik. Jobbra a folyó, és a túlpart zöld hegyei. Balra meg egyből a hegyek. Ráadásul felfedezzük, hogy a mikulás virág itt bokorban nő, olyan mint mondjuk otthon az orgona. Elég menő. Kutyák pihennek az éjszakai tivornyázás után.

Aztán szépen lassan jön az első  település Jagat. Itt tartunk egy tízórai szünetet. Kértünk vízet az egyik teaházból, lufikutyával háláljuk meg ezt is. Viszont ez odavonza a kíváncsi gyerekeket, valószínű sose láttak még ilyet. Így közönséget is kapunk a keksz és mogyoróvaj kombóhoz.

A falu után jön az első híd, végre letérünk a dzsip útról. Eddig ugyanis a poros úton mentünk. Nem volt túl forgalmas, de egyhangú volt kicsit. A folyó másik oldalán egyből belefutunk egy teherhordó ló/szamár/öszvér kalandba. Már lefelé jönnek, üresen, de látszik, hogy fáradtan. Az első tudja az utat, a többi meg megy utána. A végén meg egy ember kíséri őket. Azt hiszem, ahogy mi úgy ők is meglepődnek, hogy szembejövünk egymással. Innen, ilyenkor már nem nagyon szoktak turisták jönni. Eleve a szezon végén vagyunk, hiszen a főszezon október és november első fele. Meg hát már kevesen kezdik ilyen lentről, a dzsipekkel sokkal feljebb lehet jutni. 

Mire ezen a gondolaton túl voltunk, már mentünk is vissza a következő hídon, a folyó baloldalára, ahol bozótos lépcsők fogadnak. És végül csak visszajuttatnak a dzsipútra. Meleg van és szárazság. A forgalom is felélénkül, nem vészes, de azért pont elég, hogy felverjék a port.

Egy picike 3 házas településhez érünk, ahol elég sok autó áll és turista kajál. Valami biztos van itt. A túloldalt egy elég nagy vízesés. Elég szép. Ahogy süti a nap, még egy szivárvány is tarkítja. 

Pár kép után beérünk a következő településre, Chyamche-be. Kedves kis település. Ebédre is hívogat. De megyünk tovább, van még mit ennünk. Itt is van a következő híd. Na jó, ez az ebéd jó ötlet, úgyhogy a híd másik oldalán le is pihenünk és eszünk, a még Kathmanduban vásárolt péksütiket. 

Közben a két spanyol nő is beért minket, akikkel innentől folyamatosan cserélgetjük a pozíciónkat és ezáltal folyamatosan ismerkedünk velük. Név szerint Ima és Tatjaina. 

A tűzőnap eléggé megnehezíti a fel és csakis felfelé haladást. Azt mondta mindenki a hegyek között hideg lesz. Erre megsülünk. Elég nehéz, ez így elsőre. Mondjuk cserébe tényleg gyönyörű a Marsyangdi folyó és a belecsatlakozó vízesések. Ráadásul megjelennek a havas hegyek is. A kép mesés. 

Jön egy mikulás virág sor, majd egy kecske csorda. Ezt követi a mai utolsó nagyobb emelkedő. Közben egy hernyó jelzi, hogy nem sokára pillangókat fogunk látni.

Elég nagy öröm az is, mikor egy kecske bölcsihez érünk. Kis lükék még produkálják is magukat. Jófejek. 

Aztán jön a kapu, megérkeztünk Manang districthez, amit egy kapu jelez. Ennek nagyon örülünk, mert most egy jó darabig ebben a régióban leszünk. Ez az öröm be is visz minket Tal- ba, ahol egy újabb szép vízesés és a magashegyi látványa fogad. A nap lemenőben van, pont jókor jöttünk.  Egyszerre értünk be a spanyolokkal, így közösen keresünk szállást.

A szállásunkon nem jó a WiFi, és ma még pont el kell intéznünk valamit, meg megígértük, hogy a múlt heti földrengés miatt, megpróbálunk mindennap jelentkezni. Így elmegyünk felfedezni a települést, hátha valahol működik. Hát ez megérte, lett WiFi is meg a település is egészen szép. Kis turista paradicsom a hegyek lábánál.

Vacsora, majd tervezgetés másnapra és lazulás az étkezőben.