Reggel nehézkes a kikelés az ágyból. -5 fok körül van kint, a takaró alatt meg olyan jó meleg minden. De azért csak kimászunk. Gyors reggeli, még egy pékséges bevásárlás és már indulhatunk is. 

Méghozzá öten. Ugyanis felvetettük a spanyoloknak, hogy nem akarnak-e állandóra csatlakozni hozzánk. Igazából kb egy tempóban haladunk, és egyre jobban látszódott rajtuk, hogy el kell egy kis segítség. Főleg lelkileg. Így fizettek egy kis pénzt a Rupeshnek és innentől értük is felelt. 

Laurka kicsit jobban van már, de azért még a kezdet nehézkes volt, viszont szépen lassan belejött. Bár az is igaz, hogy doppingolt. Féltávnál elkezdett zenét hallgatni. Mondjuk onnantól megtáltasodott. Ügyes volt nagyon! Úgyhogy szerencsére csak minimális magashegyi betegségben szenvedett. 

Nem úgy mint a porterek/hordárok. (Sem sherpák!!! A serpák egy népcsoport/kaszt elnevezése, ahol valóban sokan ebből a munkából élnek, de nem az összes hordár sherpa!) Csak csodáltuk őket, hogy mennyi cuccot visznek. Nem ritka, hogy egy ember 50-70 kg-t is cipel. Simán összekötöznek 3-5 nagy hátizsákot és azt cipelik. Érdekes technikát használnak, hiszen a súlyt a homlokukra próbálják tenni. Elképesztő munka! Le a kalappal előttük. 

A táj ma is fenomenálisan szép. Sőt innentől a motorizált járművek nem jöhetnek tovább, úgyhogy menőség.

Nem úgy mint az az ázsiai nő, akit egy öszvéren hoztak visszafelé velünk szemben. Szegény nagyon rosszul nézett ki. Pont egy hídnál találkoztunk és ott le kellett szállnia az állatról. Szerencsétlen alig tudott átbotorkálni segítséggel is. Rossz volt látni, de a vezetői azt mondták már sokkal jobban van és szépen lassan mennek lefelé. Reméljük épségben leért. 

Viszont nekünk a híd után lett egyre szebb és szebb a táj. Bár azt hozzá kell tenni, hogy kb 3700 méter körül eltűntek a fák. Nagyon érdekes volt megfigyelni ezt az egészet. Eddig mi ezt csak olvastuk a tankönyvekben, de sose láttuk. Csináltunk is egy csoportképet a hegyek társaságában. Közben jakok vettek körbe és teljes nyugalom volt. Ráadásul innentől nem tűnik a mai nap olyan vészesen emelkedősnek.

Elég gyorsan meg is érkeztünk Yak Kharka-ba, ahol egy gyenge ebédet megengedtünk magunknak, viszont utána mentünk tovább, hogy minél kevesebbet kelljen holnap és holnap után menni. Meg amúgy ma még bőven volt erőnk, és a következő település sem volt messze. Ebéd közben összebarátkozunk egy zsemleszínű kutyussal, aki nagyon jó fej volt. Játékos és érdeklődő volt a kis hülye.

Ebéd után tehát van még egy kis út, amit nagyjából egy óra alatt abszolváltunk is, így 14:30-ra már meg is érkeztünk Letdarba, ami 4200 méteren található.. Ez azért jó mert így sokkal többet tud regenerálódni a testünk. A szállásunk rendben van, bár ez az első hely, ahol nem tudunk tusolni, hiszen az állandó fagy miatt a tartály is be van fagyva. Illetve itt nincs először nyugati típusú wc, de igazából ez már tényleg nem zavar minket, van ennél nagyobb bajunk is. :D 

Le is pakolászunk, kezdjük a szokásos nyújtás körünket kint a napon, és egyszer csak megjelenik ugyanaz a kutya, akivel Yak Kharkaban találkoztunk. A kis hülye valakit követett és feljött idáig. Tényleg nagyon jófej volt, egy kis energiabomba. Szinte biztos, hogy felismerte a Laurát, és nagyon jó kedvünk lett tőle (is). 

Illetve szóba elegyedtünk egy amerikai faszival is, aki 65 évesen nyomja ezt a túrát. Roger nagyon jókat derült a sztorinkon és mi is az övén. 

Este szokásos körök. Vacsora, naplózás, játék és melegedés amíg van tűz a kályhában. És itt nem sokáig van... mert ugye itt már nincsenek fák, érthetően spórolnak vele. Így a kinti -5 fokot, gyorsan a hálózsákba bújással kompenzáljuk és korán lefekszünk.

Szállás: 8

Kaja: 7