Halihó! 

Az éjszakánk nem volt az igazi. Szoknunk kell még, hogy nem vagyunk egyedül. Bár az sem segített, hogy a német srác időnként álmában beszélt vagy, hogy horkolt (füldugó!). (Bocsi nem tudom, miért ilyen nagy. Ez az első, hogy telóról írunk. Látszik is...)

De ez csak a hiszti része, amúgy nagyon király volt az albergue. Fura módon mi keltünk elsőre, bár mi úgy tudtuk, hogy 08:30ig el kell hagyni a szállást. Na a lassú pakolászásunk és reggelink után 9:20ra készen is lettünk. Jó közben lefoglaltunk egy közel 15km-re eső szállást, mert azt a döntést hoztuk, hogy elég lesz mára ennyi, mivel elképesztő esőt ígértek. Plusz nem baj, most egy rövidebb szakasz. Ezért is húztuk az indulást mert már esett...

Közben felkelt a belga srác, elmondtuk neki, amit megtudtunk a következő szakaszból, majd felmálháztuk magunkat, plusz eső ruhába is öltöztettük könnyű kis testünk. És 09:30 körül el is indultunk... ja és más nem tudta mikor kell elmenni, valamiért csak nekünk szóltak.

Vasútátjárón át jutottunk ki a városból, és nagyjából pont a város határában irgalmatlan 2 perces zuhé jött és ment is. Bicikli úton haladtunk, míg beértük a Tajo egyik kis mellékágát, ahol balra levezetett minket az út a folyó partjára egy kavicsos útra.

Haladtunk előre. Hol levettük a poncsót, mert fullasztó volt, hol felevettük, mert eleredt az eső. De eddig nem volt olyan durva. Majd mikor újból eltértünk a folyótól, akkor jött az első durranás és kezdett feketedni az ég. Meg is érkezett, hatalmas nagy cseppekkel, ordenáré módon a vihar. Hát nagyon kemény volt, de énekeltünk és nem hagytuk a kedvünket szegje. A földes útból közben aszfalt lett az első kisrepülőtér után.

Már már kezdett elállni, mikor újból rákezdett. Eddig is voltak villámok, de nem közel, csak a fényt láttuk. Viszont most, hogy újra eleredt, előttünk volt egy, ami arra sarkalt minket, hogy jó lesz bemenni valahová. (Ezidáig úgy voltunk vele, hogy eső ruhában vagyunk, húzunk bele, tudjuk le minél előbb a 15km-t, és pihenjünk egy nagyot.) Hát az a valahová, nagyjából két perc múlva elénk került. Egy újabb reptér egy nyitott kávézóval (véletlenül pont ott termett, ahol kellett. :) ).

Bementünk és láttuk, hogy két zarándok már van ott. Épp az ebédüket költötték el. Leültünk mi is, kértünk két kólát, mivel áramszünet volt (a vihar miatt), így kávéval nem tudtak azolgálni és elkezdtünk beszélgetni a társainkkal. Ők egy Amerikai apa-lánya páros. Na jó a lány félig svéd. Nagyon jófejek voltak, megbeszeltük ki mit csinál (ugyanazt), mióta csinálja (ugyanakkor kezdtük), kinek mi a története (na ez már más). Nekik is meséltünk a közeli már csak 7 kmre lévő szállásról. Közben az áram visszajött, így lett kávé is. És közben el is állt a nagy zuhé, így lehetett lassan indulni

Az étterem amúgy egy nagyon hangulatos, régi vágású igazi falusi vendéglő volt. 

Mi indultunk kicsit előbb, majd egy pisi szünet miatt elénk kerültek újdonsült ismerőseink. Már nem esett többé, kinyílt a világ. Szép volt minden.

És szép lassan beértünk Valadaba, mai szállásunk falujába. Mire mi az alberguehez értünk már láttuk, hogy ők tovább is álltak. Mert betelt ez egy kis privát hely és mi szerencsések voltunk, hogy reggel rákérdeztünk.

Nagyon szép helyen vagyunk. Kaptunk egy privát szobát (mondjuk emeletes ágyas.). Tudtunk hajat mosni. És kényelmes meg tiszta. Holnap meg kapunk elvileg reggelit is.

Közben a délutáni pihenés alatt megterveztük a továbbiakat. Most meg várjuk, hogy lesz-e vacsora. Mert állítólag valami leves fesztivál van,ahova közösen megyünk a többiekkel. (Még 4 ember van, de mivel külön szobában vagyunk nem igazán ismertük meg őket. Kivétel a tegnapi német srác).

Következő bejegyzés                    Előző bejegyzés 

(Valamiért ez sem megy telefonról, bocsi, vissza kell lépni és úgy a következőre menni.)