Hahó!

Most a jelenből, 3-4 nappal később írjuk ezeket a sorokat, amik a blogon a jövőt jelentik. Furimuri, de! Megérkeztünk Portóba és kicsit házifeladatszagú lett mindennap írni, közben meg nem éri meg lemaradni a történésekről. Szóval megakadt az írói lendület... Viszont próbáljuk behozni, úgyhogy vágjunk is bele és ugorjunk vissza.

Reggel egészen időben indultunk, 08:45 körül, bár az is igaz, hogy félkor kellett volna elhagyni a szállást. De még kicsit beszélgettünk az észt fiúval és így elment az idő. A német fiú meg már elindult előttünk, így édes kettesben kezdtük meg a napot, az autóút mellett.

Szerencsére elég széles volt a sávunk, meg nem is tartott sokáig, nagyjából 2 km után már kisebb utcában voltunk a házak a között.

Az 5. km körül, egy buszmegállóban összefutottunk Cristofferrel, aki fel is szállt a robogó buszunkra és így már hármasban folytattuk tovább.

Volt egy kút ami, azt hirdette, hogy már csak 330 km van hátra.

Amúgy nagyon szép napunk van, süt a nap és természetesen jó a kedv is. Érdekes, de az az igazság, hogy nem nagyon volt még holtpontunk. 

A kis település végén leértünk egy nagyobb útra, amit csak kereszteznünk kellett. Elmentünk egy útszéli, a kuncsaftjára váró hölgy mellett és már bent is voltunk egy kis tónál. Mivel nagyon szép idő volt a sima víztükrön minden tükröződött. Majd mentünk a nagyobb út felé, de itt még csak alatta mentünk át. Híd következett.

Ezután egy kicsit elbénáztuk és elvesztettük a jelet, de az okostelefonnal azért ma már nagyon nem lehet elveszni. (De jó lenne elveszni és élvezni...) Fel kell mennünk a nagy útra, mert az egy hídban folytatódik és nekünk is át kell menni rajta. Oké a térkép azt mutatja nem kell vissza mennünk: előrefele lesz egy lépcső, majd azon felmegyünk. Nagyjából ötöt léptünk mire készóltak egy álló autóból, hogy ha a lépcsőre akarunk menni, ne menjünk feleslegesen, mert le van rombolva. Ó micsoda véletlen, hogy pont itt várt ránk ez az információ és nem kerültünk feleslegesen odavissza 1 km-t. Köszönjük!

Na így végül csak 200 métert sétáltunk vissza és már fent is voltunk a hídon. A híd után voltunk nagyjából 7,5. kmerünknél és jött is egy kocsma. Negyed óra pihenést így megengedtünk magunknak.

Majd folytatva az utat, egy kis kutya simogatás után, már caplattunk is felfelé az újabb kis falucskában, ahol egy kávézóban (a caminos pecsét miatt mentünk, ki volt táblázva), összefutottunk a koreai sráccal. Mesemesemátka és már megyünk is tovább, még mindig a német sráccal hármasban. 

Beértünk egy csendes eukaliptusz erdőbe. Az idő ilyenkorra már rendesen meleg volt, bár mi élveztük inkább. Ez a napsütés kellemes illattal párosult. Nyaminyami.

Cristoffer úgy döntött, ő itt megpihen, a talpán a vízhólyag fáj. Mi folytattuk egészen a következő nagyobb településig, Albergaria-a-Velha-ig, ahol egy csinos padon megpihentünk mi is. Itt egy srác nagyon kedvesen meg is kérdezett minket, hogy kérünk-e zsemlét. Kedvesen visszautasított, had fogyjon a táskánk. Ezért ettünk egy kis nápolyit meg ilyenek, aztán álltunk is tovább. A település és az erdő szélén folytattuk a telkek hatalmas kerítéseinek tövében az utunkat. 

Ebből aztán az lett, hogy csak az erdő maradt, amiből pedig áttértünk egy nagyon frissen aszfaltozott autóútra.  Majd eg, körforgó után már csak a régi aszfaltot koptattuk.

Szombat délután van, ezért szerencsére nem volt forgalmas és igazából így vészes sem ez a szakasz. Aztán balra kanyar és már újból az erdőben vagyunk. Bocsi, ha uncsi olvasni, megélni ennél sokkal jobb és hát ez történt ma. Remélem legalább a képek szépek. Egyébként ebben az erdőben az volt az érdekes, hogy voltak friss ültetvények és egyrészen meg a leégett természet maradványait láttuk.

Beértünk a következő településre, Albergaria-a-Nova-ba, ahonnan már tudtuk, hogy nem sok van hátra, kb egy 5-ös. Itt egy albergue azzal is hirdette magát, hogy már csak 300. km Santiago-ig. Juhuuuui!

Nem siettünk innentől, mikor már csak 2 km volt hátra egy 10 perces táskalevevőspihenőre is megálltunk. Majd az utolsó 500 méternél, mikor már Pinherio de Bemposta-bán voltunk, megálltunk egy barbecue partinál, ahol az esti bulira készülődnek. Nagyon kedvesek voltak, fel is hívták, illetve próbálták a mai szállásadónkat, de nem érték el, így a számát kaptuk meg. 

 Ez az 500 méter gyorsan el is ment, nagyjából a 26. km körül megérkeztünk a Casa Católico nevű szállásra, ami a mai napon végig ki volt táblázva és a neten is nagyon hirdette magát, hogy egész évben nyitva van.

Csöngettünk, semmi. Hívtuk mi is, semmi. Bekiabáltunk, semmi. Jó akkor üljünk le kicsit a fal tövébe. Semmi...

Közben Cristoffer is írt, hogy ott van a sütögélésnél, és tudja, hogy mi is megálltunk ott. Ezen kapva mondtam neki, hogy beszéljen már velük, hogy valaki hívjon már valaki mást. 

5 perc múlva jött egy faszi, aki portugálul a fordítóra felmondva elmondta, hogy ma nem nyit ki a hely... Érdekes marketing, egész évben nyitva vagyunk, de ma pont nem. Köszi. Kis csalódottság most azért volt. Fejben már megérkeztünk, így azért nehéz tovább indulni.

Hát nincs más, van 4-5 km-rel arrébb egy német faszi által üzemeltetett vízimalomból kialakitott hostel. Cristoffer fel is hívta és le is foglalta nekünk vacsorával együtt a helyet. 

Szépen lassan elindultunk, baktattunk a ma már nem használt sínek mellett, és a német fiú is utolért. Tök tüzelt mindenki így már füstölten érkeztünk meg egy erdő szélére, ahova a tábla vezetett... sötétedett is, de elvileg erre kell menni, és tényleg odaértünk a szállásra. 

Klassz volt, bár a víz miatt itt még nagyobb volt a páratartalom. Ezért minden nedvesnek tűnt. Minden is.

A hostelhez macskák is tartoztak, akik nagyon jó fejek voltak, illetve az árban vacsora is volt. Közösen ettünk a német tulajjal, aki főzött; az amerikai lánnyal, a portugál fiúval, akik workaway-jel voltak itt és a német utitársunkkal. A menü is különlegesre sikeredett, hiszen itt ettük életünk első gyömbéres-kagylólevesét, ami egyébként finom, meg valami német ragut. 

Kis beszélgetés után pedig mentünk aludni a nedves szobába. Ami annyira nedves és hűvös volt, hogy kicsit aggódtunk is. De nem volt gáz,  a takaró alatt már jó meleg lett és nem is fáztunk. Ráadásul a macskák is velünk aludtak.