Halihó!

Ott jártunk a történetben, hogy lesz-e vacsorája a vándoroknak vagy nem. Levesfesztivál, meg ilyenekkel voltunk hitegetve.

Fél 8 körül már eléggé éhesen végül csak rákérdeztünk, hogy akkor lesz-e leves ma este vagy oldjuk meg magunknak a dolgot. Szállásadónk megnyugtatott, hogy nyuginyugi megyünk máris. És tényleg mentünk is, 5-en.

Egy német lány, egy portugál faszi, az olasz házigazda és mi magyarok. Ott találkoztunk a spanyol bácsival, aki egy párral volt. Szóval elég nemzetközi lett az asztaltársaság.

Az ott egy sportpálya melletti öltöző szerűség lehetett vagy egy kisebb tornaterem. A bejárat oldalán sorakoztak a kondérok, velük szembe a padok, ahol lehetett enni és a terem végén még egy pult, ahol italt és desszertet lehetett kérni. Negyed 9 körül voltunk és még nem volt tele a hely, meg is kérdeztük, hogy ez a fesztivál?! alig lézengenek.

A levesfesztivál lényege az, hogy befizetsz 5 eurót, és megkóstolhatsz 6 féle levest, majd a kis szavazó lapodon szavazol, hogy melyik volt a legjobb. Hát ez nekünk levest szerető ifjaknak nagyon jól hangzott ezért is gondoltuk, hogy ez vacsorának jó lesz. Kiváltottuk a jegyünket, kaptunk egy tányért, egy kanalat és egy szalvétát, majd szépen sorba álltunk az első leveshez. 

Az első leves egy zöld leves volt, mint kiderült valamiféle tökkrém leves. Kezdésnek nem volt rossz, de magamban azt gondoltam, hogy ha ilyen levesek lesznek az este végén éhesen fogok haza menni. Amúgy az adag egy kicsit volt csak kevesebb, mint amit magunknak otthon szednénk, de ha akartunk volna repetázhattunk volna. 

Közben a többiek is szépen leültek, mert eddig összevissza voltak, és a jófej házigazdánk még hozott nekünk egy Bifanát, ami egy fajta nemzeti szendvicsük a portugáloknak. Sima sült hús egy puha zsömlében, szóval semmi extra, de annál finomabb. Megettük ezt is majd mentünk a második levesért.

Ez a második leves egy sárgaborsó püré szerű leves volt, de olyan finom ízesítéssel, hogy úgy voltunk vele, hogy ebből még tuti repetázni fogunk a végén.

Közben szépen lassan megtelt a terem emberekkel, mert tudni kell, már több helyen hallottuk, hogy a portugálok olyan 9 körül vacsoráznak és akkor indul be igazán az élet. Hát itt ma tényleg így volt. Szól szépen a portugál zene is, beszélgetések töltötték meg a termet és nevetések. Folyt a bor, meg a helyi sör, egészen kellemes mulattságba csöppentünk bele. Meg is beszéltük, hogy ahhoz képest, hogy 2-3 hete még az El Camino ötlete sem volt meg, egészen jó kis fesztiválba érkeztünk, és hogy milyen nagyszerű minden. Igazából megéltük a pillanatot. 

Jöhetett a haramadik leves hasonló alappal volt mint az előző, de uszkáltak benne zöldbab darabok is. Viszont az előzőhöz képest egészen víz íze volt... Eddig nekünk a kettes a nyerő. És eddig tartott a vegetáriánus levesek része. 

A negyedik leves ugyanis már egy kelkáposztás kolbászos, belsőséges leves volt. És nem volt rossz, de azért nem kértük el a receptet, ugyanis valami a szalvétába is került. 

Közben az asztaltársaságunknál is kialakult a hangulat, elég sok mindenről ment a beszélgetés. Ki, mit, hol, merre, miért stb. De egy idő után a spanyol bácsi igencsak elkezdte inni és kínálni a kancsó bort és meg is lett az eredménye. Elég sokat beszéltek portugálul, akik tudtak, mi meg figyeltünk. De igazából ez minket egyáltalán nem zavart, sőt kifejezetten jól éreztük magunkat, és tényleg hálásak voltunk, hogy ott lehetünk, egyáltalán nem éreztük kívülállóknak magunk. Nagy nevetések, meg elmeséléseket hallottunk, amiket amúgy az Enrico le is fordított nekünk, így mi is megértettük. Ráadásul az öreg spanyol közben mindenkinek fizetett egy desszertet, amit a levesezés után magunk választhattunk ki a pultnál. Nagyon kedves volt tőle ez a gesztus, tényleg jól esett. Szóval ennyire haveri lett az asztaltársaság.

Az ötödik levesre igazából nem is emlékszünk, de az sem volt az igazi. Hús cafatok abban is voltak az tuti, csak kevesebb zöldséggel. És igazából az én kezdeti ijedségem ellenére már kezdtünk jól lakni.

Na így mentünk bele a hatodik levesbe, ami egyébként nagyon finom alaplevű volt és volt benne minden. Legyen a neve mindentbeleleves. Kelkáposzta, csiseriborsó, répa, krumpli, disznóhusi, csirkehusi, belsőségek, kolbász, szalonna és még ki tudja mi is. Ezzel végleg jól laktunk, és repetára már nem is tudtunk gondolni. Cserébe mi így is a kettesre szavaztunk. 

Elmentünk a pulthoz a desszertért, ahol 3 féle közül mi két félét választottunk. Az egyik egy tojássárgája-krémű pite volt. Tudjátok az apácák miatt a tojássárgája... A másik meg egy gesztenyepüré kinézetű, de a gesztenye helyett piskóta darás tejszínhabos cuccli volt. Finomak voltak, de most ezzel degeszre ettük magunkat. 

A vacsora után, még egy 20-30 percet ott ragadtunk. Sztorizgatások, El Caminos töréténetek, ilyenek. Majd olyan 10 óra körül visszamentünk együtt mindannyian a szállásra. És szépen lassan mindenki az ágyba került. 

Na és az van, hogy eddig ez volt a legjobb kalandunk, élményünk az utunk során. Tényleg nagyon jól éreztük magunkat és jó volt ezt így megélni. És hát ezt a képek, nem adják vissza, így csak mesélhetünk róla. Na jó, meg nincs is képünk, kb elfelejtettük a telefont.