Halihó.

Elég sokat aludtunk, mégis nehéz volt az ébredés, húzott az ágy. Aztán mégis felkeltünk, reggeli, pakolás, indulás. 09:35 körül léptünk ki a kapun és indítottuk el a mai túrát. Habár sütött a nap, az idő mégis kicsit csípős volt. Persze november lévén ez elfogadható.

A falu után volt egy jó hosszú lefelé, gyorsan be és kimegyünk Cháos das Eiras-on.

Közben azért fényképezés, mert az egyik kert pont kilóg az útra. És csak mutatni akarjuk, hogy ez a kel-féle növény minden háztartásban és kertben megtalálható. 

Majd rátértünk a földes útra. Körülöttünk erdős rész és ma is tényleg szépen süt a nap. Jó kedv. 

A következő település, Ceras, előtt két vérszomjas őrzövédő fogad minket. Látszik, hogy komolyan gondolják, hogy mi itt nem mehetünk át. 

De hát mindenkinek meg van az ára, két hasvakarás és megyünk is tovább. 

A falu után újból narancsossáros útra térünk, ahol elég nagy rozmaring hajtások vannak és újból egy erdőben vagyunk. Eukaliptuszok. Kesőbb tölgyesek mellett haladunk el és megbeszéljük, hogy ebben az országban még nem láttunk mókust. 

Egyszercsak egy tábla jön velünk szembe, hogy egy kis kitérő és vizigót sír van a közelben. A Laurát annyira nem érdekli, marad a táblánál a táskákkal, én megyek. Hát mik ugrálnak előttem? Mókusok! Én már láttam is. Aztán dió és olajfa ültetvények mellett megyek, ahol dolgoznak is, majd egy kis ösvényen meglelem a vizigót sírt. Másra számítottam.

Gyorsan visszabaktatok, és gyaloglunk is tovább. Az előbb látott munkások elhaladnak mellettünk, mi meg kerülgetni a pocsolyákat, míg végül kérünk az aszfaltra és lekanyarodunk jobbra, hogy beérjünk Aeirasba. Szombat van, alig van élet.

Itt is egy harci állat fogad minket, akit átsegítünk az úton, nehogy kárt tegyen valakinek az autójában.

Lépünk kettőt és újabb mókus! Csak gondolni kellett rájuk. A centrumban megállunk egy, kávézóban a mai 10 km-nél. Olyan jó idő van, hogy a kóla-kávé-kombóra még egy-egy jégkrémet is eszünk. Majd megyünk tovább.

A falu után nem sokkal balra indulunk a saras úton felfelé. Az utolsó házaknál még van némi kutyadalom, de aztán elhagyjuk a házakat és emelkedünk jó erősen az eukaliptusz erdőben. Nagyon finom a levegő ezekben az erdőkben. Tényleg frissítő köztük lenni, főleg, hogy így kapkodjuk a levegőt. 

Amúgy ezekről az erdőkről már felfedeztük, hogy úgy frissítik őket, hogy tőben elvágják a vastag fát, majd abból hajtanak a frissebb csemeték. Na ez marhára nem tudományos, szóval járjatok utána. De az tuti, hogy vannak vastag, nem kivágott példányok is.

Közben mi meg leértünk erről az emelkedésről és újból aszfalton folytatjuk. Nincs nagy forgalom ma szerencsére. És a mai naptól egy pár napig újra megjelenik a kék nyílas fatimai útjelzés, csak most nem követnünk kell, hanem másik irányba haladunk. Ugyanis az ellenkező irányba haladunk.

Olivafa ültetvények - vagy olajfa?, nem tudom mi a helyes kifejezés-, szegélyeznek újból. 

Majd beérünk Cortica-ba, ahonnan ki is mentünk egy és telek övezetbe kerültünk. És egy diófán egy újabb mókus!

Macskaköves egy sávos úton sétálunk. Elég sokszor kis épített falak között. Falvacskákat surolunk, gombácskák, marhák, cicák és kutyák integetnek.

Aztán beérünk a mai utolsó állomásunk, Alvaiázere határába. Itt van egy Minimercado bolt, veszünk ezt-azt és már haladunk is az esti bázisunk felé. Azért ezt az Albergue Pinherios-t választottuk, mert tök jókat olvastunk róla és mert nagyon menő pecsétje is volt. 4 körül be is értünk. A bácsi, nagyon jó fej és kaptunk is egy-egy igazi viasz pecsétet.

Mára még annyi luxust megengedtünk magunknak, hogy a sarki csibesütősnél vacsoráztunk. És most pihi a külön két ágyas szobában. Jóéjt.