Halihó!

A korai ébredésünk annak volt köszönhető, hogy 07:30-kor várt minket a reggeli. A szobából kilépve rögtön szembejött Cristoffer és együtt mentünk le az konyhába. Igazaból elég jó és bő svédasztalos reggeli volt, nem panaszkodhattunk.

Utána elköszöntünk a német fiúról, mert ő kicsit később indul. Felkaptuk a már bepakolt táskákat és már vittek is a lábaink. Esőt egész napra mondtak, de nem százszázalékosan. Úgyhogy mi se teljesen öltöztünk vízállóba. 

A cél ugye Portó, 35 km nagyjából. Nagy falatnak tűnik, de elindulunk és leszamilesz. 08:20 körül már elhagytuk az első ránk köszönő embert. 

Az ébredező nagy város után egy kis városba értünk. Igazából egybe voltak nőve, de látszik a különbség. 

Egészen jól haladtunk. Találkoztunk egy csomó macskával, illetve egy nénivel. Nagyon kedves volt. Tök megörült nekünk. Valamit nagyon mondott portugálul, mi mondtuk, hogy Lisszabontól Santiagóba, majd még jobban megörült, továbbra is portugálul. Végül megölelt minket. Jó kis lelkiplusz volt, tényleg jól esett. Öleljetek meg ti is kedves idegeneket. 

Ez a kommunikáció megérne pár sort. Meg a portugálok kedvessége. De ezt is a helyén kell kezelni. A városokban ez nincs, mindenki túl komoly. Amúgy szerintem ez otthon is menne a falvakban, kisebb közösségekben. Ott ugyanúgy megállítanának és kérdezgetnének. Még ha nem is lenne közös nyelv. Mert sokszor itt sincs. Sokszor mutogatunk, szavakat nyökögünk. Ami kicsit sem nyűg, sőt élvezzük ezeket az ismerkedéseket.

Na de útinaplóm kérlek folytasd. Az ölelés jól jött, mert egy nagyon alattomos emelkedő következett, de csak legyőztük és felértünk egy főútra. De legalább volt járda. Itt találkoztunk ma először a koreai sráccal, akit le is hagytunk, hiszen éppenséggel egy helyben ült. 

Nagyjából 2 kilométeren mentünk együtt a sok autóval, mígnem jött egy pastelaria, vagyis pékség. "Un Cola and un caffé por favor." 

A kis koffein adag után nem sokkal letértünk a főút mellől és hamarosan kis zegzúgos földes úton voltunk. Kicsit kiléptünk, mert tudtuk, hogy ma haladnunk kell és másodszor is lehagytuk a koreait, aki nyílván még mi kávézgatunk, beelőzött. Bár ugye ez nem egy verseny. 

Annyira jól sikerült a haladás, hogy egy az udvarát sepregető nő ránk köszönt és invitált a saját házukba kávézni. Finoman elutasítottuk, mert nem rég ittunk ugye. Mire jött a kérdés, hogy kérünk-e pecsétet. Ó persze, köszönjük. Kihívta a férjét, aki hozta a pecsétet. Jött a kérdés, hogy nem akarunk-e itt aludni, meg nem kell-e valami, meg ha nem is akarunk itt aludni, hívjuk ha baj van. De valamit had adjanak már, elfogadjuk-e a házi likőrt (portói?). Ó oké kóstoljuk. Kaptunk egy-egy felest. Igazából finom is volt. Majd egy fotó után elköszöntünk. Természetesen a kommunikáció itt is a portugálangolmutogatás volt. 

Haha amúgy az vicces, hogy ma eldöntötjük, hogy haladósabb napunk lesz, erre jönnek szembe az ismeretlen ismeretlenek. 

Az újabb lelkifröccs után már a faluban harmadszor és utoljára elhagytuk a koreait, aki beült egy bárba és ugye az előbb elhagyott minket még mi ismerkedtünk.

Kis erdei átkelés után már a következő településen voltunk, ahol egy kivi földet elhagyva újból egy forgalmas úton voltunk. Közben most már fényképeztünk egy ilyen magasított gabonatárolót. Az elmúlt pár nap óta, ez elég jellegzetes errefelé. A forgalmas szakaszból újra kis utca lett. Kaptunk egy kis kutyaugatást megint a kerítésről. Majd a 16. km-nél egy kávé szünet következett, mert nagyon kellett pisilni és nagyon a városban voltunk. 

Eddig ma nem nagyon volt természet, innentől meg maximum olyan, hogy az egyik fele az útnak zöld a másik viszont házakkal teli. Ilyen volt egy parafás rész, ugyanis itt Portugáliában ezt is csinálják. És ezt elég gyakran látjuk is, hogy amíg felérik a törzset, leszüretelik ezen fák kérgét. 

Az újabb nagyobb városkát hívjuk macskaköves városnak, ugyanis minden macskaköves volt. Na jó Grijó a neve. Egy idő után nagy terhekkel ez a fajta út típus kicsit kényelmetlen. Mentünk falak között is, aminek nem is tudjuk mi volt a másik felén. Ma ez volt az első cél, 19.-20. km: ha eddig nem fáj és jól állunk megyünk tovább. Hát eddig nem fájt és idővel is jól állunk, úgyhogy megyünk tovább! Igazából nagyon mennek ma a lábaink. Fejben is nagyon erősek vagyunk. Az eső se esik. Hajrá.

Város ki, közben másik város be. 24. km körül jön egy csinos pad, uzsonna, majd egy sütike és már megyünk is. Kicsit több mint 10 km és Porto.  De előtte, legnagyobb meglepetésünkre: természet. Egy épített köves út, falakkal határolva, de már erdőben. Majd teljes értékű erdei út az eukaliptuszosban. Hát ma eddig ez a legjobb rész, de milyen jó. Nagyon jó itt. Kanyargunk jobbra és balra, pocsolyákat kerülgetünk, nevetgélünk. 

És egyszercsak! Ott az óceán! Váóó, nagyon sokat jöttünk és itt vagyunk. Nagy az öröm. Elég mesés ez a pillanat. 

Kis ereszkedés után újból macskakő és elővárosi rész. Közel van Porto. Itt már nem sokan köszönnek, de legalább sokan is vannak. 

És egy újabb mérföldkő jelzi, hogy valamit ma elértünk: Lisszabontól 300 km-re vagyunk.

Kis gyaloglás után pedig rendesen egy nagy városba érünk. Ez a Duero folyó ezen a partján fekvő Vila Nova de Gaia. Ez konkrétan nem Porto, de hívhatjuk a részének és ez már tényleg hatalmas. Villamos, 10 emeletes házak, plázák, meg minden, ami egy városnak valamiért nélkülözhetetlen.  Itt is kezdődik már a Karácsony. És az emberek nyüzsögnek és rohannak. Furán néznek ránk, bár mi meg furán nézünk egy malacot sétáltató srácra. És most itt kezd el kicsit esni az eső. Felvesszük a poncsót, mert még van a szállásig 4-5 km. Na most aztán főleg furán néznek ránk.

És ereszkedünk lefele a villamos mellett. Már látjuk a folyót. Kezd sötétedni is, már égnek a fények. Elég hangulatos most minden. És itt a folyó. Megjöttünk, szia Porto. Megcsináltuk. Pacsicsók. Hídon átkelés és már bent is vagyunk Portugália második legnagyobb városában. Elhaladunk a katedrális mellett és elköszönünk egy kicsit a jeltől és az úttól. Megyünk a szállásra és megpihenünk 2 teljes napra. Már sötét van, de most nem gáz, világít minden. Be is érünk a szállásra. Fejben nagyon jók voltunk, de azért a láb elfáradt. 37. km lett a vége, büszkék lehetünk magunkra, jó érzés volt ezt így megcsinálni. Ma úgy érezzük, hogy csináltunk valamit, hiszen megcsináltuk. Jár a vacsora és jár a pihenés.