Halihó!

Az, az igazság, hogy nem olyan könnyű csak sétálni és gondolkodni...

A mai nap nem volt a legjobb. Ha őszinték vagyunk (és hát miért ne), akkor most elértünk egy hullámvölgy (reméljük) aljára. 

Az egyikünk kicsit elveszett fejben, és nyilván ez a másikunkra sincs jó hatással, hiszen ez egy közös buli.

Lassan egy hónapja úton vagyunk, az 500. km-ünket ma már le is tudtuk, és azt hiszem ez az eső sem segít. Ráadásul elhanyagoltuk 2-3 napja a sók utánpótlását. Fárad a test, fárad a fej. 

De! Itt az idő, lehet megmutatni milyen csapat vagyunk. Együtt találtuk ki, együtt csináljuk, együtt szenvedünk és együtt is örülünk. Ez a mi útunk. Egymásból meg nincs elegünk. Sőt, egyre erősebb a kapocs. Szóval ezt is meg fogjuk oldani, csak erősebben fogunk kijönni belőle. 

Na és akkor vázlatosan az útról.

Visszakanyarodunk a centrális útra, a döntés megszületett. Gyalog 15 km és már ott is vagyunk újra. 

Reggel borongós az idő és a hangulat.

Keresztbekasul vágjuk a településeket, megpróbálva minél jobban elkerülni a főútakat. Nincs kijelölt átjáró rész a két szakasz között, ez saját ötlet, saját navigáció. 

Autópályahídról látszódik, hogy a portugál-spanyol határ 83 km. 120-szal lehet menni, kevesebb, mint 45 perc és ott is vagyunk kocsival, nekünk kicsit hosszabb gyalog és 4 napba fog telni.

Az eső még nem esik, de már nyújtozkodnak a felhők. Plusz az elmúlt napok sem múltak el nyomtalanul. Csurom víz minden.

Egy néni nagyon kedves, elbeszélget velünk, angolul nem tud, de mi meg portugálul nem beszélünk. Ő van itthon. Csókolom, szép napot.

És végül csak visszataláltunk a mi kis útunkra. Szevasz Barcelinhos, majd Barcelos. A kakasos város. Kellemesen színészek tűnsz. De az eső elveszi színeket. Szürke. Szürke. Szürke.

Irány a bolt, vásároljunk, a mai szállás előtt itt van az utolsó opció. Meg egy fánk is jól jön. Pedig még 10 km. Nem akarodzik a tovább indulás, talán pont ezért. De, de csak megy. Megy a láb és jár az agy. Már az utolsó 200 km-en belül vagyunk. Ma sincs már 10km. Hajrá!

Kis falusi, macskaköves, erdei, sáros, szőlőmenti, olivamenti utak. Egy utolsó szusszanás. És még sötét előtt megérkezés.

Találka egy holland és egy francia zarándokkal. Az első igazán hitbeli beszélgetés. És vacsora.

De ez mind mellékes ma. Ma is fejlődtünk, úgy csináltuk meg ezt a napot, hogy fájt. Ez is valami. Megmutattuk, hogy ezt is tudjuk. Hogy egy csapat vagyunk és együtt harcolunk. És eldöntöttük, megbeszéltük, hogy nem adjuk fel. Az egyikünk figyel a másikra, a másikunk törődik az egyikünkkel és fordítva. Te és én, mi oldjuk meg.

Ráadásul mindent összevetve tényleg élvezzük és sokat kapunk. Bocsi, tudjuk, hogy ez túl személyes lett, de most ez lett az útinapló, egy felület a szavak kavalkádjának.

 Mert az az igazság, hogy nem olyan könnyű csak sétálni és gondolkodni...