Hát meg volt. Lefutottam végre a maratont. Jó hosszú út vezetett idáig. Viszont azt hiszem tényleg beletettem a munkát, nem lébecoltam el. És itt vége is lehetne a blognak. :D De azért szeretném, ha megmaradna ez a kis naplómban.
Még 2018 nyarán kezdtem el futni, egy fogadás miatt... És hát nem lettem kopasz, ráadásul akkor szerettem meg a futást. Úgyhogy mondhatjuk, hogy jól sikerült.
Akkor nagyjából hirtelen célokat is belőttem az új futóskarrierembe, és így jött képbe a maraton, mint hosszútávú cél. 5 év telt el azóta, szóval hosszú volt az út. Hébe-hóba, elengedtem ezt a célt, hébe-hóba lesérültem, de hébe-hóba nagyon is akartam. Meg jött ez a világlátós történet is, és nem mindig alakult úgy, hogy feltudtam volna készülni rá rendesen. Szóval kifogás a kifogás hátán. Viszont elég sok mindent köszönhetek közben a futásnak, mert sok mindent láttam, éreztem, gondoltam ki és át, meg még ezt meg azt is. És a maraton is sokat foglalkoztatott, mindig kacérkodtam vele.
Most itt Új-Zélandon nagyjából minden összeállt. Leginkább végre tényleg akartam. Gyorsan írtam is egy 16 hetes edzéstervet, majd átalakult 18 hetesre, mert úgy találtam közben versenyt.
- 2023 Június 10. Bannockburn, Rustic Run Marathon.
A kezdet, még a workaway-es családnál jött el 2023.02.06.-án. Nehéz volt na, de azért átvészeltem.
- Már rég futottam ennyit, Izlandon is csak ritkán, de aztán az El Camino alatt semmit (mással volt a lábam elfoglalva :D). Az ünnepek után, meg már utazási láz volt, csak kicsit futkárosztam. -
Végül átlendültem a kezdeti holtponton és nagyon is akartam és vártam is a következő edzéseket. A lodge-os munka sem hátráltatott. Nagyon jók voltak a kis mérföldkövek. Végre 1 óra folyamatos futás. Végre újra 5 perc alatti km átlagok. Végre újra félmaraton. Végre 2 óra folyamatos futás. Végre 30 km. Végre 3 óra folyamatos futás. Végre közel a cél.
Aztán szépen, ahogy illik befásultam. Itt ugye bőven őszi időszak volt, csípősebbek és esősebbek lettek a napok. Május 20.-val végeztünk is a lodge-os melóval és újabb kalandozásokba kezdtünk, amiben nem volt napirend. Másra irányult a koncentráció (új meló és szállás keresés, utána kirándulás szervezés). Ja és nem akarok hisztizni, ez így alakult, sőt nagyon is jó kis időszak volt, csak most ugye a futás szemszögéből írok. Kifogás.
Így kirándulás közben fordultunk rá az utolsó két hétre. Kocsiban, olcsó szállásokon alvás. Olcsó és tészta ételek. Igyekeztem lerombolni az addig felépített edzettségemet. De a motiváció azért csak csak megmaradt. Újabb kifogás.
Az utolsó előtti napon végre megkaptuk a pályarajzot is... Hát én nem is erre készültem eddig. Ezen a rajzon egy kicsit több, mint 5km-es pálya volt, amit 8x fogunk megtenni és van benne körönként több mint 165 m emelkedés. Ez ugye 42,2 km és kicsit több mint 1250m emelkedés.
És mint mondottam én nem erre készültem, hanem sík utcai versenyre. Kicsi pánik lett urrá rajtam. De aztán átgondoltam és elengedtem, hogy nagyon jó időt fussak, csak az számított, hogy lefussam. Plusz előtte egy nappal, meg álltunk a verseny helyszínén, mivel kereszteztük a szállásunkhoz a helyet, ahol futni fogunk. Egy szőlészet volt. Szóval, dombos és földes utak. Hurrápánikhangulat.
Nagyon nagy szerencsém, hogy a Laura végig itt volt. Ő nagyon aranyosan végig segített, ahol tudott nekem és biztatott. Még kaptam egy motiváló Kisherceg idézetet is a szállásunkra, amit mindennap láttam. Nagyon jól esett, hogy hitt bennem. Sok erőt kaptam tőle, plusz a videók is jól jöttek, amiket kaptam miatta. Köszi!
Hosszú bevezető vége.
A verseny
És akkor elérkeztünk a verseny napjára. Reggel 5:45-ös kelés. Gyors reggeli, pakolászás. 40perc utazás (Alexandra-ban aludtunk), parkoló keresés. És kapkodás, majd a rajtcsomag felvétele. A nap még csak épen kelt, de fejlámpa már nem fog kelleni.
07:51-kor még azon agyaltam, hogy milyen ruhában legyek, mert azért hideg volt (, itt közben tél van). Sok minden zakatolt bennem, de már sokkal nyugodtabb voltam. Tegnap úgy feküdtem le, hogy nem érdekel tényleg az időeredmény, csak leakarom futni. Közben 8-kor elrajtoltak a terepversenyesek (25 és 44 km). Mi jöttünk utánuk.
08:11-kor elrajtoltunk. Nem voltunk sokan a maratoni mezőnyben, 9-en ha minden igaz. De nem érdekelt. 2 srác és a rendezővel futottam az első bolyban, mert a rendező most vezetett minket körbe, hogy el ne tévedjünk... Mint kiderült, azért mert voltak olyan helyek, ami nem is ösvény volt, csak ő taposta bele a dzsindzsásba, vagy éppen egy vízfolyás helye volt. Hát az emelkedő tényleg hirtelen volt és sokáig tartott (kb 2km felfelé) és tényleg murvás úton futottunk. Néha meg tényleg a a dzsindzsatengerbe. De azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon szép hely volt. Egy régi aranybányászat helyén voltunk. ahol most már nem folyik munka és szőlészetek vannak. Átfutottunk egy oregánó és kakukkfű ültetvényen is. Majd a dombtetején újra szőlészet, aztán irány lefelé, kb 3 km lefelé némi egyenessel. Viszont itt voltak a mocsaras részek, ahol a szervező csak kitaposta a semmibe az utat. Ez egy mohás saras rész volt, és eléggé cuppogós. Később, mikor a félmaratonosok is velünk futottak ezen a pályán, ez már egy sártenger volt... Még egy kis murva, egy kerítésen át és a kezdeti szőlészetből le a manufakturáig a rajthoz. És kezdődhet az új kör.
Itt a második körnél én elléptem egy magas vörös szakállas sráccal, hívjuk Rőtszakállnak. Beszélgettünk és mondta, hogy ő ultrás, 100km-es versenyeken szokott menni, neki ez most csak egy edzés. Én meg mondtam, hogy ez az első maratonom, meg még dumcsiztunk és nagy arccal ott hagytam, ugye a síkvidéki tempómban mentem. Az emelkedőnél le is hagytam őt, meg még a haverját is.
Szépen zajlott a verseny, nagyon jól éreztem magam, Le le köröztem emberkéket, a többiek, akik jó futóknak néztek ki mögöttem voltak, de általában nem láttam őket. A 4. kör közepén, mikor ráfordultam a félmaratonra, már azon agyaltam, hogy nyerhetek is, sőt nagyképűen elhittem. Te marha.
Közben elkezdett fájdogálni a bokám. Nem nagyon tetszett neki a sok felfelé, meg a sok lefelé, meg, hogy nagy köveken kell futkározni vízmosásokban... A térdemet is kezdtem érezni. Szépen vízhólyagokat is éreztem (utólag kiderült, hogy vérhólyagok lettek). Ja és viccesen még a mellbimbómat is kidörzsölte a pólóm. Aztán jött a 6. kör és elfogytam úgy ahogy illik. Nagy volt a pofám. Jött az emelkedő és jött Rőtszakáll, és utolért és nagyon kedvesen elmondta, hogy király vagyok így tovább (tényleg jófej volt és bíztatott), majd szépen lehagyott és én elkezdtem belegyalogolni. Eleinte szarul esett, hogy eddig bírtam, meg, hogy megelőzött, de így volt rendben és helyre is tettem magamban a dolgokat. Nekem itt nem kell nyernem, csak meg kell oldanom, hogy lefussam.
7. körre tényleg végem volt, nagy nehezen verekedtem végig magam a pályán és volt egy pont, ahol azt mondtam, hogy elég lesz nekem ez a 7 kör. De mire beértem a fordulóhoz, már tudtam, hogy ez hülyeség, meg fogom csinálni és kész. Sok mindenen mentem át fejben. Sok mindenben harcoltam magammal. Izgi volt, de néha fájdalmas.
Az utolsó körre fordultam, kérdeztem is a Laurát, -aki mindig ott volt minden fordulónál és biztatott, tartotta bennem a lelket,- hogy mennyi lehet köztem és a mögöttem lévő srác (Rőtszakáll barátja) között. Mindketten úgy gondoltuk, hogy sok. És szépen elhittem, hogy oké, akkor lehetek második is akár.
Hát nem lettem második, a domb közepén láttam, hogy most ért a domb aljára. A tetejére én nagyon elfogytam ő meg utolért. Pont sétáltam és szenvedtem, nagyon jófejül ő is megkérdezte, hogy minden okés-e, kérek-e valamit, majd mondtam, hogy persze menjen csak, le is hagyott. Viszont most nem keseregtem, hogy elment a 2. hely, hanem hálás voltam, hogy ilyen közegben lehetek és csak azért is beakartam érni. Nagy szenvedés volt az utolsó 2 km, de csak összejött.
A Laurkám ott volt, nagyot ölelkeztünk és vége. Este kis ünneplés, mert közben kezdődik a következő melóhely és új lakás kis van. Jött még két nap fájás és verseny vége.
Viszont!
Így utólag nagyon jól éreztem magam. Igaz, hogy sokat szenvedtem közben (minek szépíteni), de megérte. Sokat kaptam ebből az egészből. Már magától a maratontól is, de amit előtte beletettem attól főleg. Nem is puffognék tovább unalmas közhelyeket, csak elmondom, hogy kicsit újra értelmét nyerte a Kis herceg idézet:
"Két-három hernyót el kell tűrnőm, ha megakarom ismerni a pillangókat."
Hajrá célok! Hajrá minenki!
