Hola!

Ma fogunk beérni a célba. Így ennek tudatában zajlott a nap. Hazudnék ha azt mondanám, hogy ez nem volt hatással ránk, de igazából jó érzés volt.

Ez az első hely, amit 8 előtt el kell hagynunk. Így úgy döntöttünk, hogy nem kelünk sokkal korábban, hogy reggelizzünk, hanem beállunk a sorba és beülünk valahova. 

Negyed 9 körül léptünk ki a szállásról, még tök sötét volt és csípős hideg, meg köd. Így nem is baj, hogy beülünk most valahova. Egy sima kávézóra esett a választásunk, igazából semmi nem volt, de kaptunk egy-egy vajas kenyeret és croissantot. 

Jól indult a nap. Mire végeztünk már láttunk, viszont a hideg és a köd maradt. Se baj, nem esik!

És indulunk. Kedvesen kanyarogtunk kifelé a városból, kis sikátorokban. Hangulatos volt ezzel a köddel. Kicsit mentünk fel és le, jobbra és balra. Majd újabb falu szerű és már alig van hátra. 

Nagyon jó kedvünk volt. Egésznap mosolyogtak. Hú valamit ma is elérünk. 

Már alig van 20 km, a jel visszavisz a főút mellé. De városban vagyunk. Nem gáz. Egy templom után pedig a jel elvisz minket a kertvárosba, majd az erdős részbe. Kis kutyázgatás után emelkedünk, majd ereszkedünk. 

Jött egy önkiszolgáló pecsételő hely, ahol kólaautomata van, de kávé lehetőség nincs.

Kis városban kóválygás, majd egy nagyobb erdei rész jön. Gyönyörű. Minden úgy jó, ahogy van. 

Délelőtt elérjük a szülinapi kilométerköveket. Majd délre újból egy településen vagyunk, és egy pékség is van. Kapunk egy érdekes üzenetet és elkérjük Santiago előtt az utolsó pecsétet. Köszönjük, viszlát.

Kertvárosi részén folytatjuk. Megbeszéltünk ezt azt és haladunk tovább. Mindjárt beérünk. Egy elővárosban vagyunk, ahol hirtelen leszakad az ég. Beállunk egy iskola előterébe, ez okos volt, nem áztunk el nagyon. És kb 10-15 perc után el is állt. 

Folytattuk az érzelmes utunk utolsó szakaszát. 

Jön a visszaszámlálás. Már látjuk a katedrális tornyait. Előtte még felkapaszkodunk és leereszkedünk. És már a nagy városban vagyunk. Helló Santiago de Compostela. 3, 2, 1 km és ott vagyunk.

Újra süt a nap is. Elképesztő felszabadultság és jó kedv van rajtunk. És végül tényleg nagyon érzelmesen beérünk a katedrális elé. Megcsináltuk. Csók, pacsi, ölelés. Ügyesek voltunk. Megcsináltuk. 

Próbáltunk bemenni a katedrálisba, de nem engedtek be minket, mert nagy táskával tilos. Kicsit kiábránditó... ez is egy újabb katedrális, ahol a zarándok csak nyűg... mindegy, visszajövünk.

Először elmegyünk az zarándok irodába, ahol elkérjük a diplománkat. Amit online kell kitölteni. Sebaj. Bent már kedvesek voltak. A bácsi elmondta, hogy az esti misén elmondják, hogy két magyar beérkezett Lisszabonból indulva. Majd azt is elárulta, hogy holnap reggel a 9-es misén lesz a sekrestyés ceremónia. 

Így eldöntjük, hogy mindkettőre elmegyünk. 

Gyorsan kerestünk még egy szállást. Elmentünk boltba, a misére, majd egy ünnepi vacsorára. 

De még nincs vége, holnap folytatjuk, megyünk az óceánhoz, a világvégére.

Halihó! 

Közösen ébredtünk, közösen reggeliztünk, folytattuk az esti beszélgetést.

Előbb a biciklis srác indult, aki jelezte, hogy nagy eső van. Majd kiderült, hogy egész napra ezt ígérik. De mi ma beakartuk, hozni a tegnapi lemaradást és egy kicsit több mint 30 km terveztünk, Padrón úti céllal. Így ha minden igaz, holnapra beérhetnénk Santiago de Compostela-ba a Camino céljába. 

Mielőtt elindultunk volna, mi is írtunk a falra. Magyarul, angolul és spanyolul biztattunk mindenkit. Keressétek, ha arra jártok.

Majd jöhetett az eső ruha és az indulás. Hát tényleg nagyon esett. Plusz kényes téma. Ez arra sarkalott minket, hogy gyorsan menjünk. Tényleg jól haladtunk olyan jól, hogy csak na (11 perc alatti km!). Megbeszéltünk ezt azt, kiventilálltunk újabb dolgokat. Terveztük a jövőt.

Közben jöttek a kilométer kövek és a visszaszámlálás. Már csak 50 km, 40, 30 és a nap végén huszonvalamennyi. Hajrá! 

Caldas de Reisbe értünk kicsivel 12 előtt és már meg volt 14 km is. Jött szembe velünk egy csilivili pékség, aminek nagyon örültünk mert vasárnap volt. Nem utáltak ki minket, pedig csurom vizesek voltunk. A pékséggel szemben megláttuk a francia szemét szedőt. El is döntöttük, hogy veszünk neki egy croissantot, jól eshetne neki is. Majd mellette még pár táskás zarándokot meg egy csomó embert. Héj ez egy buszmegálló. 

Fizettünk és mentünk. És akkor jött a busz. Basszus ezek erre vártak. És a kis öregben most kicsit csalódtunk. Mindegy, lehet nagyon fáj neki valami, nem a mi bajunk. De így van egy plusz croissantunk. 

A városból esőkabát nélkül mentünk ki. De nem tartott sokáig. Újból elkezdte de nem olyan vészesen. 

Közben újabb erdőben, majd kis falvavoltunk, majd autópálya mellett. És végül újból egy erdőben. És akkor ránk szakadt az ég. De úgy, hogy ilyet még nem igen kaptunk. Amilyen esőkről írtunk eddig, azok kis semmik ehhez képest. Szóval képzeljétek el a legnagyobb esőt, amit valaha láttátok, majd adjátok hozzá 1000-et, szorozzátok be 200-zal és akkor még csak a felénél járunk. Már azon töprengtünk, hogy hol lehet a bárka, ami csak ránk vár... cefet volt, sok kép se készült.

Mondjuk az a szerencsénk volt, hogy erdőben voltunk a lombok felfogtak ezt azt.

Kicsit még a nyílt terepen is kaptunk belőle, de ott már lecsitult. Aztán szépen lassan elhalkult. 

Kis település, majd miután csak nem jött semmi beülős hely az internet segítségét kértük és le is tértünk kicsit az útról, hogy találjunk egy klimót. Kellemes hely volt. Főleg, hogy meleg és száraz. És foci vb, láttuk mindkét marokkói gólt a belgák ellen. 

Majd indultunk is tovább, már alig 6 km. Padrón előtt egy nagyobb településen vezetett a jel, majd egy hidacska után a folyó parton folytattuk, ami egészen bevitt minket a szállásig. Itt volt a francia manus, meg egy csomó másik ember. Ez már nagyobb hely és egy napnyira van a cél! 

Mivel ma spanyol meccs van ezért eldöntöttük, hogy vegyülünk. Egy török kebab után, egy spanyol kocsmában néztük a helyiekkel a meccset, akikkel ez igencsak jó hangulatú volt. 10re sajnos vissza kellett érnünk, mert záróra volt az albergueban (legalábbis nekünk ezt mondták...), így mi már nem láttuk, hogy egyenlítettek a németek. De mint kiderült, túl jó gyerekek lévén siettünk vissza. Mert a németek végig nézték és csak utána jöttek vissza.

Néha lehetnénk egy kicsit rosszabbak...

Halihó!

Na most lehet, hogy elcsúsznak a dolgok. A házi feladatot megint nem időben végeztem el, így 4-5-6-7 nappal később jönnek az írások. 

Arcade-ben hagytuk abba. Reggel talán mi voltunk készen a legelőször, de mi indultunk utoljára. Ez a reggelizés miatt van. Mások ezt a fura szokást nem szokták művelni... Legalábbis kevesen oldják ezt meg a szálláson, általában megállnak valahol. Viszont így mi teli hassal, 9 körül tudtunk elindulni. 

A jelecske a falu centruma után elvitt a fjord végéhez, amit egy hídon kereszteztünk. Majd kis utcákon kaptattunk fel és végül kiértünk a természetbe. A sok eukaliptusz és a sok emelkedő azt jelentette, hogy a mélyen kapkodós levegővételek legalább finomak. 

Ma elég sok zarándokkal találkozunk útközben, érződik, hogy közel a cél és az utak is összeérnek.  

Aztán lassan visszaérünk a civilizációba és épp egy út építés zajlik. Utána egy kiscsikó derít még jobb kedvre minket, de már megint bent is vagyunk az erdőben. Amúgy szép időnk van, süt a nap ezerrel, csicseregnek a madarak.

A következő település a 9. kilométerünknél van, ahol egy kocsma lehetőségeit ki is használjuk. Kóla és kávé formájában. Spanyolországban ezekben a bárokban minden italozás adnak egy kis tapast/falatkát. Kedves gesztus, nekünk minden finomság jól jön ilyenkor. Még bele se ittunk az italainkba beér az ír manus is bennünket. Egészen jól elbeszélgetünk egymással. Hajókat épít és most nincs neki szezonja ezért tud kirándulni. Magának való, de kedves figura. 

Viszont mi indulunk tovább találkozunk később. 

Az ő tanácsára a patakmenti utacskát követjük, ami fél kilométerrel hosszabb ugyan, de nem az aszfalton vezet. És hát nem bánjuk meg. Tényleg egy patakocskával kanyargunk együtt. A nagy esőzések nyomait ugyan látjuk, de nem hátráltat minket túlzottan. És a napsütés mellett most a vízcsobogás is ad némi jó kedvű érzést. 

Így kellemesen folyunk be Pontevedra városába. Nagyon jól állunk idővel, nagyjából 1 múlt és a 15. km-en is túl vagyunk, viszont kezdünk éhesek lenni. Úgy döntünk kipróbáljuk a zarándokmenüt valahol. Ez általában 3 fogásos menüt jelent 7-12 eurós beruházásért. 

Egy egész kellemes helyen találtuk meg a mai menüs helyünket. Ahol activitizve kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk enni. Az első fogásra mindketten egy csirkepaprikás szerű dolgot kértünk, a másodiknak meg rántott hús szerű dolgokat. Mire kijött az első fogás újból utolért minket az ír zarándok. Aki szívesen csatlakozott hozzánk. Újabb beszélgetések. És már jött is a desszert.

Douglas ma eddig jött, így ő nem sietett mi viszont indultunk, mert ma 30-at akartunk menni. És már fél 3 van... jól elüldögéltünk és most nehéz újra indulni. 

De csak mennek a lábak. A város egészen nagy és tele van élettel. A nyüzsgő belvárost azonban felváltja a csendes kertváros. Amit a természet követ. És a belátás, hogy ma nem megyünk 30-at. Megállunk majd egy eddig nem gondolt helyen. A Portela albergue-je lesz a mai szállásunk. 

Hát az van, hogy jó kis helyre értünk. A szállásadónk portugál és egy portugál biciklis zarándok volt még velünk. Ez egy régi iskola, amit átalakítottak. 

Közös vacsora, nagy beszélgetések: kinek mi, minek ki, országok, nézet ismertetések. És így értettünk meg egy csomó mindent Portugáliáról.

Ja és közben mobilon meccsnézés. 

Lefekvés előtt még megkerestük, hogy hol találhatóak magyar szavak a falon, majd nyugovóra tértünk. 

Halihó!

Reggel egészen könnyedén ébredtünk, sőt az elsők voltunk a pakolásban, és már reggelizgettünk mire előbújt az ázsiai srác. Majd végeztünk a reggelivel is, mire a lány is előbújt. Itt most csak 4-en voltunk ebben az albergueben. Pakolásztunk, még beszélgettünk egymással mire a lány megkérdezte, hogy "ti magyarok vagytok?". Igazából megörültünk ennek a kérdésnek mindig jó külföldön más emberekkel találkozni kishazánkból (na jó ez nem mindig igaz, de most tényleg örültünk). Egy jó 10 percet még elbeszélgetünk és mi indultunk is.

Na itt Spanyolországban az a fura, hogy mi indultunk el egy szállásról először(!) és, hogy háromnegyed 9-kor még nem volt tök világos, épp csak keledezett a nap. Mára csak nagy ködöt ígértek, esőt nem. Így a táskában kezdték az esőcuccaink. De ez nem tartott sokáig, mert már esett is a harmadik lépés után. Felöltözünk, üdvözöltünk 4 egyéb vándort, és mi is mentünk tovább. Majd megálltunk a Lidl-ben, mert nem volt igazi a reggeli, kellett még valami. Végül csak elindultunk kifelé a városból. Építkezési munkálatok miatt eltereltek és felfelé kellett másznunk. És így közel fél óra alatt meg is lett az első kilométerünk. Ahol levettük az esőruhát, mert már nem esett, csak nagy köd volt. Utolért minket a magyar lány és innentől együtt mentünk hármasban. Az autópálya felett átmentünk, majd újból a jelen voltunk. A kilométerkövek folyamatosan jöttek, és jelezték, hogy mindjárt csak 100 km lesz Santiagóig. Beszélgettünk, majd jött egy km-kő, ami már 9-sel kezdődött.

Basszus nem volt kerek 100-as. Nagyon vártuk már két napja, erre nem volt ilyen. Hát milyen majmok, miért nincs 100km-t jelző kavics?! 

Aztán haladtunk tovább, beszélgettünk sokat. Jól esett magyarul beszélni végre, mármint nem egymással. Egy hónap után, ez volt az első személyes alkalom. A lány amúgy nagyon kedves volt. Sokat utazgat, és tök jó dolgokat mondott például Ázsiáról. Kivel mi van, kivel mi volt, kinek mi a terve. Stb. De nem adjuk ki őt. 

 Volt egy elég hosszú alattomos emelkedő, majd végre eltűnt a köd. És, és, és kisütött a nap! Ragyogóan, hétágra. Itt egy település is volt, egy étteremben egy rövid kávé szünetre megálltunk. Ebéd idő volt, jöttek a helyiek. Ittak és ettek. Szeretjük ezeket a helyi történéseket figyelni. Ez a valódi életük, semmi színjáték és semmi turizmus miatti tupír. 

Folytatva az utunkat szépen ereszkedtünk lefelé. Majd egyszercsak meredeken mentünk lefelé. Hú ez nagyon rossz volt. Fájt mindenkinek, főleg a térdek. De csak megoldottuk, kemények vagyunk.

Ezzel a lendülettel kábé le és be is értünk Redondela határába. És aztán a városba is, kb a 16-17. km-nél már a centrumban voltunk. Itt elköszöntünk, mert a lány eddig jött, mi meg ma majdnem 25-t terveztünk, főleg, hogy ilyen a szép az idő. Viszlát és Buen Camino. 

A városból egy hatalmas vízvezeték rendszer alatt mentünk ki, egy rövid pihenővel fűszerezve. Majd egy kis erdei szakasz után, a hátunk mögé nézve egy nagy hídat és egész sok vizet láttunk. Gyorsan rákerestünk és kiderült, hogy ez a Ria de Vigo öböl/fjord(?). De menő! Mi ennek a fjordnak a végződésénél el fogunk menni holnap.

A mi városkánk még 6 km kábé és még csak 14 óra van. Ügyesek vagyunk ma. Jó is így, hogy fejben meg vagyunk. Majd újból jött egy jó meredek felfelé, ami legalább nem volt alattomos, hanem tök őszintén mutatta magát. Szívás!

Kis eukaliptuszos, majd jön a bukkanó és ereszkedünk le. Látjuk a vizet is, közeledünk felé. A kis köves út végén egy nagyon forgalmas úthoz értünk. Szerencsére nem sokat kellett együtt mennünk, mert már be is értünk Arcade-be. Ahol ma aludni fogunk. 

Fél 4-re már meg is volt az albergue. Hát ez egy kis szállás, ahol a nagyon kedvesen fogadtak, kaptunk saját szobát, körbevezetést házi tojást és kedves szavakat. Ja meg este frissen sült sütit. Ezeket a helyeket szeretjük. Ráadásul a teraszról a kilátás is szuper. A tegnapi nagyon személytelen volt például. Mi voltunk az elsők, de mire bolttal végeztünk már többen lettünk. 

Egyébként a boltok, így két nap után, egy picit olcsóbbnak tűnnek, mint Portugáliában.

Vegetáriánus vacsora, pihenés. És jó éjszakát. Holnap nagyjából 30 km lesz a menü. Rá kell pihenni.

Halihó!

Az indulás egy két napos szállásról mindig nehezebb, mint egy sima zarándokszállásról. Innen is kb csak 10-kor sikerült elindulnunk. Pakolászás, jól bereggelizés és lufihajtogatással húztuk az időt. Többet is hajtottunk, mert egész jóba lettünk az argentín sráccal és az ő még tegnap a kislányát is áthozta, hogy megköszönje az eddigi lufikat. 

Na de csak belevágtunk a mai napba. Hiába esik az eső, ma nagy dolog történik, elhagyjuk Portugáliát, és megérkezünk Spanyolországba.

Még ez a nyamvadt eső se tud most zavarni minket. Amúgy elég ironikus, hogy tegnap a pihenő napunkon hétágra sütött a nap... Nem lehet mindig jól járni.

Még az első kilométerünk előtt beugrottunk a boltba, mert kellett ezaz. Aztán indultunk tényleg. Egy tábla jött is, hogy már csak 1 km a spanyol határ. Itt össze is ért két út a parti és a centrális Camino. Majd a jel felvitt az erődbe, ahol elég nagy élet volt. 

Majdnem kint voltunk már az erőből, amikor egy hölgy megállított, kérdezgetett minket a Caminónkról, majd rátért a lényegre, hogy dokumentum filmet forgatnak a zarándokokról felvehetnek-e minket ahogy sétálunk. Haha, persze, miért is ne?! Egy fiú rögzitett pár lépést és ment is. Na de ők se tudják mikor, kb egy év múlva lesz kész...

Aztán léptünk kettőt és megérkeztünk az erőd szélére, ahonnan láttuk a Minho határ folyót és a túloldalán a spanyolországi Tui-t.

Közben az eső sem szakadt már, hol elállt, hol eleredt.  De az, az érzés nagyon nagy volt, valamit már megint elértünk. Megcsináltuk. Ezzel az örömmel baktattunk le a hídhoz, majd vettünk búcsút Portugáliától. Mucho Obrigada/o Portugal! Hola Spanyolország! Az első város Tui. És az első tartomány Galícia.

A jel rögtön le is vitt a partra, hogy mégegyszer elbúcsúzhassunk a szomszédos országtól, majd vitt fel a szűk kis utcákon a katedrálishoz. Ott kértünk egy pecsétet, túl nagy szimpátiával itt sem találkoztunk, de itt legalább köszöntek.

Majd haladtunk volna tovább, mikorra is leesett a tantusz, hogy itt órát kell állítani. És így vesztettünk egy órát mára... ami csak azért baj, mert későn indultunk és még csak 5 km körül vagyunk, de már 12 is elmúlt itt, 11 helyett... Mára meg 28-at akartunk menni.

Gyors tanakodás után belőttünk, hogy menjünk csak 21 körül ott van elég sok albergue. Az új cél mára O Porriño. De mivel ennyi időt vesztettünk és 4 körül sötétedik (gondoltuk mi), kicsit vágjunk le, ne kanyarogjunk a jellel, hanem haladjunk a főút mentén.

Így gyors léptekkel mentünk is ki Tui-ból, amit az ég egy leszakadással és hatalmas esővel értékelt.

Végül a jelet is befogtuk és már követtük is egymást. Kis települések és egy autópálya hídon túl már az út mellett haladtunk, a jel tért volna le, hogy átmenjünk az autópálya alatt, de rendőrségi szalaggal le volt zárva. Valószínű az esőzések miatt, mert hatalmas belvízek vannak mellettünk is, megáradhatott a folyó. Itt jöttünk rá közben, hogy itt nem is 4, hanem 6 körül fog csak sötétedni, az óraállítás miatt, annyira nem is kell sietnünk.

Így egy kicsit később kerültünk az autópálya alá, majd mellé egy földes útra. Végül a következő településen már újból a jelen voltunk és innentől végig kísértük egymást. Közben elkezdett erőlködni a napocska is, aminek az lett a vége, hogy szép idő lett. Le is vettük az eső ruhákat. Sőt a madarak is énekeltek. Tök jó újra minden.

És így már egy fokkal könnyebben haladtunk, szép napos időben. Kis falvak, eukaliptusz erdők, kiáradt patakok mentén. Végül beértünk egy városias részre. 

Ezután a jel még elvitt O Porriño-ba, ahol a kiszemelt albergue zárva volt így egy másikra esett a választás.

Hát ez egy nagyon modern albergue. Tele emeletes ágyakkal, kis lámpával hozzá, modern előtér. De főzni nem lehet. 

Ezért engedtünk a csábításnak és egy kis bárban ettünk. Valami galíciai pörkölt félére esett a választásunk és itt néztük meg a portugál meccs második félidejét. Majd a szálláson kitűztük a zászlainkat.

Halihó! 

Nem ez volt a legjobb éjszakánk, viszont nincs miért panaszkodnunk. Reggel, egy dán hölgy kivételével (Ő 7 körül már elindult), nagyjából együtt mozgott a csapat. Pakolászások, reggelig és indulások. Nem meglepő módon mi voltunk az utolsók, akik elhagyták a helyet. De mi nem sietünk.

Az eső ma is szakadt, de nem is ez volt a baj, ez már megszokott, hanem, hogy kifejezetten hideg is volt mellé. Viszont nagyjából 10-15 perc után bemelegedtünk.

A faluban a főúton kezdtünk, majd egy köves út következett, egy régi híd a megáradt folyó felett, találka a franciával, és már kis értünk Rubiães-ből. 

Nem sok érd3kes képünk lesz ma, mert tényleg ömlött és ha nem volt muszáj, nem vettük elő a telefont.

Emelkedő, utána egy erdős rész. Ami a maga módján még szép is volt, ebben az esőben. Amúgy nagyon jól haladtunk is, nem nagyon álltunk meg. Fejben ma is meg voltunk, jár a jövőből a múltba a vállveregetés.

Az 5. kilométernél jött egy kis kocsma, ahol megálltunk egy kávéra. Találkoztunk a spanyol nővel. Aki indult is tovább. Megnyugtattak, hogy ez az idő nem normális. Köszi, akkor mi vagyunk ritka szerencsések. Láttuk az argentínok első gólját és nyugtáztuk, hogy simán nyernek mire mi végzünk ma. 

A falu után újból erdő, de kitereltek minket, mert autópálya szerűség épül és pont nem jó helyen ment a mi utunk.

Majd megint erdő. Minivízesések, vízfolyások. Tudjátok folyik a minden is. 

Aztán újabb kis falu, újabb erdő. A spanyol lány előttünk bandukolt, elengedte mára, simán belement a pocsolyákba. Már minden mindegy alapon. Tényleg zuhogott ma egésznap. Ez volt az első nap, hogy mindketten teljesen eláztunk, pedig teljes esőfelszerelésben voltunk. 

Követtük a sárga köves utat, mint a mesében. Közben volt egy Kis kaki gyümölcs evés és kavics usztatás. Ja meg hát a vízen járás. Énekelgetés, játék, azért sem adjuk fel.

 Újabb erdő, újabb település. Sőt ez már egész nagy. Közel vagyunk. Egy buszmegállóban beértük a spanyol nőt, meg a holland nénit, ő is abban az albergueben aludt. Elköszöntük, mondtuk, hogy mi minél előbb beakarunk érni, már csak 3-5 km volt hátra és nem sokkal múlt dél.

 Annyira jól mentünk ma, hogy 1-re már a szálláson voltunk. Ez az utolsó portugál város, Valença és aztán határ, folyó formájában, majd Spanyolország. A házigazdánk nincs itt, de a mindenes fogad minket. Aki argentín, ja és nem nyertek az argentínok, pedig megérkeztünk.

Délután meg boltoztunk, főztünk, mostunk, így tényleg lesz másnap/ma egy szabadnapunk. 

 Eszünk, iszunk (nagyon finom portoink van), kandallóban tűzelünk, vb meccseket nézünk (mily3n eredmények az első fordulóban...), macskázunk és tényleg pihenünk. Na jó kicsit tervezgettünk is. Kb 8-10 nap és végzünk. Aztán kicsi Spanyolország. 

Obrigada/Obrigado Portugália!

Halihó.

Ez az albergue volt igazán zarándokos élmény. Többen horkoltak, mocorogtak éjszaka. Szakadt az eső, dübörgött az ablak. De nem volt gáz, jól aludtunk viszonylag. A mellettünk lévő templom harangja keltett 7-kor, kb mindenkit. Együtt ébredezett a csapat. Ezeket az embereket annyira már nem ismertük meg. 

Mi raktuk el először a hálózsákjainkat, de mi hagytuk el utolsó előttinek a szállást 9 előtt 5 perccel. Nem tudjuk, de rajtunk kívül kábé senki nem reggelizik. Ezen el is töprengtünk, mert rajtunk kívül este sem főznek. 

Tegnapról pár információnk van mára. Az egyik, hogy esni fog, de ez kábé annyit ér, hogy a Nap keleten kel. A másik, hogy lesz egy folyó, ami ráömlött az útra és azt nem lehet kikerülni nagyon. A harmadik, hogy ma sokat fogunk felfelé menni. 

És hát akkor indulás, csepereg az eső, de most jó a kedv. Ezt nem csak írjuk, érezzük is újra. 

Az első kilométernél már látjuk is, hogy tényleg kitört a folyó, és ellepte az utat. De relatíve könnyen kikerültük, ez volt nektek nehéz?! Aztán jött két eddig ismeretlen nő szemből, meg is örültünk, hogy tuti járható az út. Mire mondták, hogy előre nem nagyon lehet menni, térjünk el más felé. Oké, köszi de mi is akarjuk látni ezt a nagy vizet. Aztán jött szembe a két holland fiatal srác, hogy lehetetlen. Na itt már kezdtük elhinni. Majd mi is láttuk... özönvíz a szőlősben és az úton.

Oké vissza a főút, Kis kerülő. Majd látjuk, hogy ez a négyes tanakodik a jelnél. Nem kanyarodnak rá, hanem mennek tovább a főúton. Mire odaérünk már látjuk miért. Újabb nagy pocsolyák.

De mi, ezt nem adjuk csak fel úgy. Kerülgettjük, majd csak haladtunk előre. Ez a mi útunk, mi nem úgy akarjuk csinálni, ahogy mások.

Vizes szőlő földek és az áradó folyó mellett haladunk, majd jön egy autópálya alatti rész. És újra hatalmas víz. Ezt már nem tudjuk kikerülni. Mi legyen? Papucs és uccu bele! Megoldani, nem megfutamodni. Nem volt szerencsére hideg, túléltük. Na és, hogy meddig jutottunk? 3 km a, másfél óra alatt. Az eső most tényleg dúlt az elmúlt napokban. Folyik az út. 

Mire megtörölköztünk a francia szemétszedős is beért minket. Váltottunk pár szót, majd mentünk tovább. 

Kis település jött, kis kitérővel egy kocsma is. Ami adta az első pihenő és kávé lehetőségét. Ezt gyorsan le is tudtuk és haladtunk be a természetbe. Újra autópálya mellé értünk, de mentünk is be alá és jött az erdő. Kezdődik a felfelé. Hajrá. A természet. Közben a nap is kisütött. Ó de csodás nap a mai. Falucska, találka pár emberrel. És hirtelen eső. Sebaj. 

Újabb erdős rész és felfelé, majd falucska. És most jön sok erdő. Annyira finom az eukaliptuszosban. És gyönyörű. Pedig leszakad az ég. Dézsából öntös módon. Az eső pedig mossa a földet. Patakokat alakít. És folyik a hegy. 

De ma ezt nagyon élvezzük, fejben nagyon meg vagyunk most, végre újra. Szóval haladunk. 

De ennyire azért nem egyszerű. Ma tényleg sokat megyünk felfelé. Jön egy kereszt, zarándok emlékek és megyünk felfelé tovább és tovább. Most újra süt a napocska. És felérünk végre nagyjából 500 m magasra, nem sok, de táskával és esővel a hátunkon nem nagyon egyszerű. 

Meg van, pipa. Most irány lefelé, már csak 6-7 km és ott is vagyunk. Simaliba. Az eső már nem is szakad, csak eseget. 

A szél kicsit felerősödött, valószínű csak a hegy fogta fel. Leérünk egy falucskába. Kerülünk jobbra-balra. És végül beérünk a mai szállásra. Sorba kell állnunk, előttünk csekkol be mindenki. 

Az van, hogy tegnap találkoztunk az első zarándok hölgyekkel. És ma még többel. Ráadásul ma fordult a kocka 4 nő van és 2 férfi az arányban.

Gyors bolt, töklecsó és pihi. Holnapra pihenő helyet is kerestünk. Jó kedv visszatértünk!

Halihó! 

Na akkor folytassuk. A mai reggel már sokkal jobbkedvű volt. Együtt keltünk kábé mind a négyen a 7 órás harangszóra. 

A holland hapsi, aki Argentínában él, 45 éves és ez az első Caminója, Portóból indult és két napja őt láttuk a parton a dán lánnyal. Valami webfejlesztéssel foglalkozik és már régóta megakarja csinálni ezt az utat, most vágott bele.

A francia manus, aki 62 éves és szemetet szed. Az a küldetése, hogy megtisztítsa a Caminókat. Ez a 40 valahányadik Caminója, már ő se számolja. Ráadásul most Portóból Rómáig gyalogol. Állítása szerint hajléktalan és pénz nélkül utazik, vagy legalábbis minimálisból. Az első útja 2004-ben volt, és akkor még nem volt hívő. Majd megszólította egy hang, azóta teljesen megváltozott. 

Ezek nem reggel, hanem még tegnap este derültek ki.

Az eső már most esik, senki sem siet, szépen komótosan pakol, majd reggelizik mindenki. 9 körül egyesével elkezdünk szállingózni, hiszen nincsen gomb, ami kikapcsolja az esőt. Na de nyugi, természetesen mi hagyjuk el utoljára a helyet. 

A kedvünk tényleg jobb, tegnap kiventiláltuk magunkból, nagyjából. Nem kell ezt túl magyarázni, van ilyen. Vannak rosszabb napok. De engedjük meg, majd el őket és haladjunk.

A faluból kiérve tehenek engedtek minket az utunkra. Szép napot nektek, jók legyetek.

Jött újból némi szőlős rész és sárdagonya, majd egy kis erdő, középen egy patakkal, és két hatalmas lövés. Vadászok... Nem is messze, reméljük nem talált. 

Az első értelmesebb település is szembejött velünk, reméljük lesz valami csehó, ideje pihenni kicsit. A gondolat pillanata után elénk ugrott egy macska. Kedves kölyökforma volt. Egészen sokáig elkísért minket, de aztán csak nem akart világgá jönni. Plusz a pihenő lehetőség sem jött. Csak emelkedő.

Újabb erdei út, újabb szőlők és újabb dagonya. Azt meg kell hagyni, hogy ennyi esőnek köszönhetően a fű nagyon szép zöld. 

A következő településen már kinyomoztuk, hogy itt sem keresztezi semmi kávé és mosdó lehetőség az utunk. Ezért kicsit letérünk most a kagylóról és majd kicsit később visszatérünk. 

Kávé és mosdó pipa, mehetünk a kagylós útra vissza.  

Újabb szőlős birtokok, kecskés legelők, kutyás házak és már újból a sáros erdei úton vagyunk. Ma nem zavar annyira a külvilág, ugyse tudunk rajta változtatni. Van mosoly, van nevetés, van jövőkép. Kezdődhet egy kis játék, máris könnyebb.

A szőlős birtokok között egyre több a szelídgesztenyés birtok. Nagyon finom csemege, tegnap este sütöttünk is magunknak egy párat. Simán tudnánk ma is szedni. 

Az úton elég gyakran vannak Caminos szobrok, emlékező helyek, hirdető felületek. Szeretjük ezeket sokfélék.

Az utazós szobor után elég sok település összenőtt, de a jel megint úgy halad, hogy semmi kocsma/pékség/bolt/kávézó nem esik útba. Ezért újra elhagyjuk kicsit a jelet és megyünk a saját fejünk után. Az első hely zárva. Sebaj lesz még. A következő már nyitva. Elég lepukkant, de nyitva. Ma vasárnap van örüljünk ennek. Nem bánjunk, autentikus élményben volt részünk. A WC leírhatatlan, a kávé borzasztó. :) de ez nem panasz, ez élmény. Plusz itt ment a tévében a világbajnokság nyitó műsora.

Csak egy kicsit néztünk bele, és már mentünk is, már csak 6 km és meg vagyunk mára. Be is érünk a Lima folyó mellé, aminek a partján ma aludni fogunk. 

Együtt folyunk be Ponte de Lima városába. Elég nagy élet van a belvárosban. És látszik, hogy ez egy nyüzsgő város. Még így vasárnap délután, esőben is tele van emberekkel. De mi ma nem itt alszunk, hanem a híd túloldalán a városi albergueben. 

Lepakoljuk a cuccot, és már megyünk is a Lidl-be. Kellenek vitaminok is, azokat is beszerezzük. Vacsora és pihi.

Ezen a szálláson vagyunk eddig,  nekünk a legtöbben. Egy spanyol és egy észt lány, a tegnapi 2 manus, plusz 2 holland srác. Reméljük nem lesz horkolás.

Halihó!

Az, az igazság, hogy nem olyan könnyű csak sétálni és gondolkodni...

A mai nap nem volt a legjobb. Ha őszinték vagyunk (és hát miért ne), akkor most elértünk egy hullámvölgy (reméljük) aljára. 

Az egyikünk kicsit elveszett fejben, és nyilván ez a másikunkra sincs jó hatással, hiszen ez egy közös buli.

Lassan egy hónapja úton vagyunk, az 500. km-ünket ma már le is tudtuk, és azt hiszem ez az eső sem segít. Ráadásul elhanyagoltuk 2-3 napja a sók utánpótlását. Fárad a test, fárad a fej. 

De! Itt az idő, lehet megmutatni milyen csapat vagyunk. Együtt találtuk ki, együtt csináljuk, együtt szenvedünk és együtt is örülünk. Ez a mi útunk. Egymásból meg nincs elegünk. Sőt, egyre erősebb a kapocs. Szóval ezt is meg fogjuk oldani, csak erősebben fogunk kijönni belőle. 

Na és akkor vázlatosan az útról.

Visszakanyarodunk a centrális útra, a döntés megszületett. Gyalog 15 km és már ott is vagyunk újra. 

Reggel borongós az idő és a hangulat.

Keresztbekasul vágjuk a településeket, megpróbálva minél jobban elkerülni a főútakat. Nincs kijelölt átjáró rész a két szakasz között, ez saját ötlet, saját navigáció. 

Autópályahídról látszódik, hogy a portugál-spanyol határ 83 km. 120-szal lehet menni, kevesebb, mint 45 perc és ott is vagyunk kocsival, nekünk kicsit hosszabb gyalog és 4 napba fog telni.

Az eső még nem esik, de már nyújtozkodnak a felhők. Plusz az elmúlt napok sem múltak el nyomtalanul. Csurom víz minden.

Egy néni nagyon kedves, elbeszélget velünk, angolul nem tud, de mi meg portugálul nem beszélünk. Ő van itthon. Csókolom, szép napot.

És végül csak visszataláltunk a mi kis útunkra. Szevasz Barcelinhos, majd Barcelos. A kakasos város. Kellemesen színészek tűnsz. De az eső elveszi színeket. Szürke. Szürke. Szürke.

Irány a bolt, vásároljunk, a mai szállás előtt itt van az utolsó opció. Meg egy fánk is jól jön. Pedig még 10 km. Nem akarodzik a tovább indulás, talán pont ezért. De, de csak megy. Megy a láb és jár az agy. Már az utolsó 200 km-en belül vagyunk. Ma sincs már 10km. Hajrá!

Kis falusi, macskaköves, erdei, sáros, szőlőmenti, olivamenti utak. Egy utolsó szusszanás. És még sötét előtt megérkezés.

Találka egy holland és egy francia zarándokkal. Az első igazán hitbeli beszélgetés. És vacsora.

De ez mind mellékes ma. Ma is fejlődtünk, úgy csináltuk meg ezt a napot, hogy fájt. Ez is valami. Megmutattuk, hogy ezt is tudjuk. Hogy egy csapat vagyunk és együtt harcolunk. És eldöntöttük, megbeszéltük, hogy nem adjuk fel. Az egyikünk figyel a másikra, a másikunk törődik az egyikünkkel és fordítva. Te és én, mi oldjuk meg.

Ráadásul mindent összevetve tényleg élvezzük és sokat kapunk. Bocsi, tudjuk, hogy ez túl személyes lett, de most ez lett az útinapló, egy felület a szavak kavalkádjának.

 Mert az az igazság, hogy nem olyan könnyű csak sétálni és gondolkodni...

Halihó!

Folytatódik a nehezen kikelés az ágyból. Jó érzés amúgy ez, hogy nem késünk el sehonnan.  Finom reggeli és fél 10 után csak sikerült elindulni.  Komótosan haladunk ki a városból kis kertek mellett. És már vissza is tértünk a végtelen fapallókra. 

Sötét fellegek gyülekeznek. Szóba kerül az eső nadrág, még gondkodunk rajta utolérjük a tegnapi dán lányt, de ma már valaki mással van és megy is vissza ma Portóba. Hejhej. És jön is az eső. És a vízállógatya is előkerült. Jön egy kis természeti rész, ahol csak mi vagyunk. Az eső is elállt. Itt néha van egy-egy szakasz ahol konkrétan a homokon haladunk. Hát ez elég nehéz. Le is vesszük az eső nadrágot, mert így nagyon sok. Közben beszélünk egy német zarándokkal. Ő is tegnap kezdte és ő neki 2 hét múlva van repjegye haza. Találkozunk később. 

Na az ő tempóját vettük fel és egészen jól haladtunk előre. De a mai nap kicsit komótos. Nem úgy mennek a lábak és főleg a fej, ahogy az szokott. Valami ma nem jó. Ezért ahogy beérünk Vila do Conde és Póvoa de Varzim együttesébe az első pékségnél megállunk, hátha segít.

Sajnos tényleg az első pékségnél megálltunk, amit találtunk és az sem segített. Bár jól jártunk, mert mire megettük a kiflit, leszakadt az ég. De úgy igazán. Így itt kivártunk, kb háromnegyed órát és száraz bőrrel indultunk tovább. 

Kedvesnek tűnő település volt ez, legalábbis, amit mi láttunk belőle, de azért jó volt visszakeveredni a partra. Szóba is került, hogy bele kéne menni a vízbe. De akkora hullámok voltak, hogy veszélyesnek tűnt a sziklák között. Így csak a homokba mentünk bele és nagyon hirtelen leszakadt az ég, mire átfutottunk a túloldalra, kicsit eláztunk. Mire felvettük az eső cuccot már el is állt... hú de bosszantó.

És innentől ez egy ilyen nap, hirtelen leszakad az ég és mire felöltözünk, hirtelen el is áll. És hogy miért nem marad rajtunk egyfolytában az esőruha?! Mert ha kicsit is süt a nap, már nagyon meleg. Sok a cucc rajtunk és mozgunk, hőt termelünk. 

Haladunk lassan előre. Hatalmas szél fúj szemből és oldalról. Szép a természet. De kicsit fejben más ez a nap. Nem panaszkodunk. Csak erről is szeretnénk írni, ez az igazság. Nem minden nap szuper jó. Ez is az út része. Mint az életben. Vannak jobb és vannak nehezebb napok. Mindenkinek. 

Közben kis Caminós táblák is jönnek szembe, például hogy hány kilométer még Santiagó. Már nem nagyon hiszünk ezeknek. Csak ma 3 helyen 3 félét írtak, túl nagy különbségekkel. 

Egy hatalmas fóliás helyre értünk, ahol egymást érték a fólia sátrak. És köztük a macskakövön haladtunk. De nem kicsik, tényleg nagy sátrak között. Sok ember dolgozott a földeken és a sátrak körül. Saláta, hagyma, paradicsom ezek a zöldségek erre felé.

Az utolsó 5-7 kilométert valamiért nem a parton tette meg az út, így ma is lemaradtunk a szép naplementéről. Bár felhős az idő, lehet amúgy is elmaradt.  De legalább újra érezhettük az eukaliptuszok illatát. 

Végül negyed 6 körül megérkeztünk Apúliába és nem sokkal később a szállásra. Szokásos program. Bolt, főzés, pihenés. Viszont ma volt egy kis koncert is.

Ja és eldőlt, holnap visszatérünk az eredeti, centrális útra és egy kis időre elköszönünk az óceántól. Az az igazság, hogy ez a szél és viharos idő túl sok energiát vesz el, hiába nagyon szép.