Alulról másztuk meg a Mount Everestet, és láthattuk a Himaláját
Egy újabb álom teljesült
Halihó!
Egyszerű. Csak kövessétek az álmaitokat.
Spontán tervezés
Nepálba való megérkezésünkor, elmondtuk a házigazdánknak, hogy sajnáljuk, hogy a Mount Everestet most sajnos nem tudjuk összekötni az Annapurna Circut-tal, pedig az volt a nagy álom, hogy azt is lássuk. Erre Nischal rávágta, hogy tud szervezni egy 3-4 napos utat, ahonnan láthatjuk az Everestet. Ráadásul együtt lakhatunk egy nepáli családdal, plusz 3000 méteren kirándulgathatunk, ami segít az akklimatizációnkban, a nagy túra előtt. Egyedül csak azok a fránya anyagiak...
Egy kis számolgatás után montuk, hogy oké l3gyen, hajrá!, szervezze meg, ez nekünk nagyon tetszene.Meg milyen lenne már úgy elmenni Nepálból, hogy nem láttuk a világ legmagasabb hegyet?!
Dzsippel utazunk a mélybe
November 10.-13. lett a dátum. Péntek reggel 03:30-kor keltünk és 04:45-kor már a dzsipben is voltunk.
Tudtuk, hogy nem lesz kényelmes az út, de hogy ennyire nem... 10-en ültünk a kocsiban, teljes kényelmetlenségben. Ketten elől, négyen közepén és mi négyen hátul. Mint a heringek egy konzervbe zárva, se jobbra, se balra, se előre, se hátra nem tudtunk mozdulni. A csomagok meg a tetőre voltak kötve, mint ahogy a nagy könyvbe meg van írva. Szerencsére csak 240 km-t kell megtennünk így, úgyhogy lehet nem is lesz annyira szörnyű, - gondoltuk. Aztán rohadtul kényelmetlen lett. Az út borzasztó, zötykölödtünk ezerrel, egy sávban megyünk mi és azon is jönnek szembe. Plusz bömböl a nepáli diszkó. Ráadásul 10 óra alatt értünk célba. Elképesztő utazás volt, valószínű sose feljtsük el.
Volt egy kedves idős házaspár, aki a gondunkat viselte, és háromnegyed úton helyet cserélték velünk és középre ültettek. Ami egy fokkal kényelmesebb volt. Így a végére eljutottunk oda, hogy ez egy borzasztó családi kirándulás kezdete. Van ami rossz, de van ami jó. Meg hát meg-meg álltunk enni, pisilni, pihenni.
Két érdekes sztorit érdemes még megemlíteni erről az útról. Az első, hogy amikor szedtük össze az embereket volt egy öreg nő, aki nem akart beülni a fehér turisták mellé, így közénk ültette a fiát. De ezt valahol megértettüky mi voltunk csak egyedül nem helyiek.
A másik az ebédünkhöz tartozik. Megálltunk enni egy helyi csehóban, elég lepukkant volt, de mindenki ide ment a dzsipből kajálni. Megrendeltük mi is a dhal bhat-ot, nem is volt rossz.
Majd mikor végeztünk, elmentünk wc-re. Hát akkor láttuk, hogy a ritka undi WC mellett a földön mosogatnak és egy ritka koszos vízzel... szóval ha innen nem kapunk el semmit akkor sehonnan. Ja és az ázsiai wc-vel is ezen a napon találkoztunk először. Földön egy lyuk, vízzel mosod ki magad.
Fokozzuk a kultúrsokkot
De végül csak megérkeztünk délután 4 körül, Pattale-be, ahonnan márcsak 70 km az Everest és innen lehet a legjobban látni a hegyet. A jeep sofőr még megpróbált lehúzni, de ezen mi már fel se húztuk magunk, ez egy ilyen nap.
A falu is pont a semmi közepén volt. A család háza, ahova jöttünk, egy elég lepukkant bódé volt elsőre. Bolt, kocsma, kifőzde és hotel is voltak egyben. A szobánk egy pici hideg lyuk volt, amiben épp elfért egy összeeszkábolt deszkaágy, rajta egy polifonnal, de legalább a Mount Everestre néz az egyetlen ablakocska. Ha ott van egyáltalán, mert tiszta ködös volt az idő... Ja és a wc, hát ugye mondanunk se kell, hogy itt is az ázsiai verzió volt.
Plusz a vendéglátóink közül se az anyuka, se az apuka, csak egy kislány beszélt angolul, de ő is csak alig és azt is félénken. Ki lesz itt a túravezetőnk?
Hú ez a nap rengeteget kivett belőlünk. Nagyon korán keltünk, fokoztuk a kultúrsokkot, és jól bekerültünk az igazi Nepálba. Úgyhogy majdnem feladtuk.
De hát basszus mi ezért jöttünk! Hogy ezeket az élményeket megéljük és lássuk ezt a kultúrát. És ne csak a mézesmázos részét. Kis hülye elkényeztetett turisták vagyunk, akiktől amúgy kiráz a hideg. Ne már!
Miközben ezeken a gondolatokban hullámvasútaztunk egy-egy tea felett, megérkezett egy 20 éves fiú Manish. Kiderült, hogy ő lesz a túravezetőnk és ő is a családrésze. Ő a szülők fiú gyermeke. El is kezdtünk ismerkedni és megbeszéltük nagyjából, higy fog kinézni a hétvége. Szóval kicsit fel engedtünk. Kiderült, hogy most csak mi leszünk a vendégek, de itt lakik még két unokatestvére lány is.
Közben kaptunk egy jó kis dhal bhat vacsorát. Majd kicsit keservesen mentünk aludni, úgyhogy reggel 5:30-kor kelünk, hogy remélhetőleg, ha tiszta idő lesz, akkor láthassuk a napfelkeltében a Mount Everestet.
Nyűgös estét csináltunk magunknak, ráadásul fáztunk is a kapott takaró alatt, így a hálózsákjainkat is igénybe vettük. Ez a nap így egyben sokk volt.
De hát basszus mi ezért jöttünk! Hogy ezeket az élményeket megéljük és lássuk ezt a kultúrát. És ne csak a mézesmázos részét. Kis hülye elkényeztetett turisták vagyunk, akiktől amúgy kiráz a hideg. Ne már! Nem lehetünk ennyire nyámnyilák. Tényleg csak elkényeztetett nyugatiak vagyunk?!
Ráadásul így utólag, sőt már másnap is rettenetesen szégyeltük magunkat, hogy így éreztünk. És ha akarnám le se írnám, csak a szépről mesélnék. És az nem az igaz lenne. Meg hát ez is az utazás része. Nem mindig finom. Ettől kerek. Plusz ha ez nincs, akkor most nem lenne ennyire szép. Mivel innentől fordult meg az egész, és elkezdtük nagyon élvezni.
Felmászunk a Mount Everestre
Reggel 5:30-kor keltünk illedelmesen, hátha láthatjuk A hegyet. Kiabáltak is lentről, hogy ébresztő tiszta az idő. Gyoraan kinéztünk az ablakon és láss csodát, ahol tegnap még köd volt ott most egy fennséges hegyvonulat terül elénk, a Himalája! Hát mégis igaz, hogy itt van!
Gyorsan fel is öltöztünk és mentünk le. Manish elmagyarázta melyik hegy, melyik. Közben az egyik szomszédból szólt a buddhista zene, nagyon kellemes volt. A fiú közben hozott nekünk kekszet és teát. Mi meg csak néztünk ki a fejünkből, alig beszéltünk. Egyszerűen csak megéltük. Előttünk van a Föld legmagasabb hegye. A Nap meg szépen lassan emelkedett fel és gyönyörűen narancssárgára festette a tájat. Gyönyörű!
És tudjátok milyen az, hogy vársz valamit nagyon, majd még annál is jobb, mint ahogy elképzelted?! Leírhatatlan. Olyan érzés vett hatalmába, amivel nem sokszor találkozik az ember. Szinte bizseregtem. A zene, a tea, a látvány, és hogy itt vagyunk, együtt. Ha ezt összeadod igazából nem sok. De akkor és ott, így egyben ez a csomag volt a tökéletes pillanat. Nekem ez volt az egyik nagy álmom, látni a Mount Everestet. És eljutottunk ide, is. Át is futott az agyamon, hogy honnan indultam? Ki vagyok és mi vagyok? Kiknek és miknek mit köszönhetek? Majd ugyanezek a körök, csak már többesszámban, a Laurával. Meleg és hálás érzések futottak végig bennem. Elképesztően jó és szerencsés életet élünk.
Egy jó óráig húztuk el ezt a pillanatot. Majd arra ébredtem az álomból, hogy majd bepisilok.
Van egy kis videónk is, ha érdekel, másolják be a keresőbe:
https://youtube.com/shorts/bqMDOC7Ndzc?si=O_j62xAzsTMFgJft
Elkezdünk felemelkedni
Ezután a gyönyörű reggel után a következő két nap elképesztően jó volt. Hihetelen milyen gyorsan meg tudnak fordulni az érzelmek. Tényleg szégyeltük magunkat, hogy előző este úgy gondolkodtunk.
Közben a nem túl higiénikus helyen elköltött ebéd is megtette a hatását, úgyhogy közelebbről is megismerkedtünk a helyi wc-vel. Az első után a többi már ment simán. És hát ugye volt is több, hála a baciknak. De ez már egyáltalán nem zavart. Ez is az út része lett.
Felmentünk a környező csúcsokra, így feljutottunk 3132 méterre, ami eddig a legmagasabb, ahol jártunk. És így közben megcsodálhattuk a környező táját, meg más sperpektívából is láthattuk a Himaláját.
Felmentünk, ahhoz az adótoronyhoz, ahonnan az Everest alaptáborhoz sugározzák a jelet. Közben találkoztunk egy elhagyott kolostorral.
Aztán meglátogattunk egy rendes hindu templomot a Changesten Mandir-t. Innen is gyönyörű volt a Himalája, illetve itt próbáltuk ki először a meditálást.
Megnéztük, hogy hogyan tudunk túrázni a nagy táskáinkkal. Itt közben összefutottunk egy helyi családdal, akik fénykepezkedtek velünk, mert ez nekik menő, hogy fehér emberrel együtt túráznak.
Körbejártuk a falut, ahol megismerkedtünk egy nénikével és a családjával. Közös nyelv híján activizny kezdtünk. Láttuk, hogyan élnek a helyiek, hogyan telnek a mindennapjaik.
Láttuk a házigazdánk és a helyi családok kicsi földterületeit, sőt kipróbaltuk, hogy hogyan törik fel a földet, hogy majd krumplit tudjanak elrakni.
És nem utolsó sorban megismertük a családot. Az anyukát, az apukát, a lányt és főleg a fiút. Csak 3 éjszakát voltunk náluk, de mégis úgy érezzük, hogy befogadtak minket. Olyan szeretettel voltak felénk, hogy az elképesztő. Nem sok mindenük volt, tényleg egy szegény család, mégis mindig a kedvünkben próbáltak járni. Mindig kaptunk reggelit, ebédet, vacsorát és teát.
Együtt ünnepeltük velük a fesztivál időszak elejét. Itt láttuk először milyen is így kis családi körben ez az egész. A kutyaünnep, a fényekfesztiválja. És hogy hogyan díszítik fel a házakat. Szép virágos dolgokat festenek, és a nálunk karácsonyi fényeket raknak ki, illetve tehénszarral kenik be a házhoz az utat. (Szentállat!) Kaptunk tőlük áldást is. Sőt némi pénzt is! Értitek?!- ők adtak nekünk. Mivel ez a szokás, hogy akit szeretnek, annak adnak egy keveset. Nem akartuk őket megsérteni így elfogadtuk, de természetesen visszafizettük bőven borravalóban. Hihetetlen megtiszteltetés volt őket megismerni, és hogy befogadtak minket. Nagy szeretet van bennük. Nagyon hálásak vagyunk nekik ezért a 3 napért.
Szomorúan búcsúztunk tőlük hétfő reggel. Kaptunk még egy szülinapi áldást, láttunk még egy utolsó reggeli Everest képet és indultunk vissza a dzsippel.
De már más emberként, már nem zavart, hogy tizenegyen vagyunk a kocsiban, hogy rázkodunk, hogy nem férünk el és hogy üvölt a nepáli diszkó. Meg meg álltunk mindenféle helyen, ettünk, bazárkodtunk. És jó volt minden.
Egyszerűen csak élveztük, hogy itt vagyunk, hogy ezeket az élményeket megélhetjük.
Megváltozott a hozzáállásunk. Lekerült rólunk a saját magunk által felépített stressz. És bizsergető boldogság költözött belénk.
Egyszerű. Csak kövessük az álmainkat. Lépésről lépésre, még ha néha nehéz is. Egyszercsak úgyis utolérjük. Egyedül csak mi tudunk tenni értük, szóval ne várjunk másra.
Egy újabb álmot kipipálhattunk. És most nagyon igazzá vált az egyik kedvenc mondásunk:
"Egy-két hernyót el kell tűrnőm, ha megakarom ismerni a pillangókat."
Hát mi most nagyon szép pillangókat ismertünk meg.
