Halihó! 

 (Ez egy sok képes nap lesz, csak szólok.)

Szokásunkhoz híven nehézkes volt a kelés, plusz egy órát szundiztunk, mint amikor kelni akartunk... sebaj, nem hajt senki. Reggelinek a két napja megmaradt rizseshúst ettük, most azt reméljük, hogy nem lesznek hasi bajok.

09:30-kor azért sikerült elindulni. A város elég üres volt. Vasárnap is van, meg elég nagy köd is van. Emiatt poncsót húzunk, mert szitál. Igazából a mi kedvünk is kicsit ködösen indult ma reggel. Volt min agyalni. 

A város után egyből egy elég nagy emelkedő jön, majd kis falucska pár házzal és újabb emelkedő. Az eső, a köd és a rossz kedv ellen egy esőtáncot lejtünk. 

Az út szélén visz a jel, de egyáltalán nincs most forgalom. Újabb falucska, újabb emelkedő. Hát ma elég sokat megyünk felfelé, fogyókúrás edzésnek nem is rossz: nagy hátizsák, esőruha és felfelé menet. 

Közben betérünk az erdőbe és újból eukaliptusz levegő fogad. Elképesztően finom, rendesen ízlik. Itt újabb írtátok és frissítések is vannak. Ugye a tövig vágott fából hajt a friss ág.

Az erdő uta aszfaltos utacska és egy kis olajfaültetvény mellett haladunk el, aztán egy leégett erdős rész következik, nyári lehet. Meséltek már nekünk erről, hogy durván szárazság van nyáron.

Ezután bekanyarodunk egy kavicsos útra és kis kőfal kísér be minket a következő településre. Nem tudjuk miért, de nagyon sok itt a romos épület. Pedig a falucska csodás, majdnem neki állunk benézni és fotózni mindenhova. De nem ezért jöttünk.

Ezután a jel egy kis erdei ösvényre terel, ahol újból kőkerítés vezet. Hol csak az egyik oldalon, hol mindkét oldalon. Nagyon tetszik ez a táj, ezt a részét nagyon szeretjük az útnak. A kedvünk is egyre jobb és, valószínű pont ezért, az idő is egyre jobb, már már nincs is köd.

Így haladunk előre, elég jól igazából, már meg van ma 10 km. Még a közös jövőt is el kezdjük tervezni és elég komoly beszélgetésbe érkezünk.

Illetve Ansioba, egy kis városba érkezünk 12 km és déli 12 óra után, ahol van némi élet és nyitott kávézót is találunk. Ezt kihasználva most egy 7up-kávé-melegszendvics-süti variációt tolunk, mert a reggelit nem ettük meg teljesen, hiszen nem volt biztató. A város színes és barátságos, kellmes hangulatot áraszt.

Feltöltödve haladunk tovább. Előbb egy hídon kelünk át, majd kiérve a városból újból emelkedni kezdünk.

Közben rájövünk, hogy vasárnap van és ez volt a mai legnagyobb településünk, nem fogunk találni már semmi boltot... kis hülyék nem tanultok! De nem aggódunk erre az esetre van a tartalék kaja.

Az emelkedő után kis földes út jön, majd újabb falucska. És ma is van kutya kerülés.

Majd újabb erdős rész, újabb emelkedő és egy pici városka Netos, ahol újabb kutya van az út közepén és újból semmi baj. Van egy szarvas is, de ő megdermedt. Aztán 2 perc múlva újabb kutya kaland, de ők meg se mozdulnak csak napoznak. Végül éppen még nem érünk ki és egy mellék utcából ugat ránk egy kis kutya. Basszus itt embert nem is láttunk, és a kutyák az utcán voltak. Tuti, hogy itt elvarázsolták kutyává az emberket. Amúgy nem volt semmi baj, nem kell aggódni.

Újból egy erdőben vagyunk és nagyon szép minden. Már bőven süt a nap is. De az újabb emelkedő kicsit kedvet hág. Egy gyors pihi után folytatjuk az útunk. Amit természetesen egy nagy emelkedő követ. Igazából tök szép és imádjuk a hegyeket. Jó helyen vagyunk. 

Leérünk újból a civilizációba, elmegyünk egy benzinkút mellett és már kanyarodunk is le jobbra. Némi falukép. Majd újból egy sávos ösvény, kis kőfallal. Eleinte egy üvegházas málna ültetvény is kísér, majd olajfák és az erdő. Gyönyörű! 

A 21.km környékén a mai cél településünk határába érünk és egy utolsó banánszünetet tartva erőt gyűjtünk valakinek a kertje mellett, egy kútnál. 

Hát kellett ez a banán, mert még egy emelkedő váratlanul megszívat és végül kis erdei ösvényen után érkezünk meg Alvorge városkába. Ahol közelebbről is megismerkedek a nyugatiszamócafával, másnap meg is kóstolom,  ehető.

A főtéren ismerős arc integet, a tegnapi lengyel férfi. Ő nem nagyon beszél angolul, ezért telefonon átfordítva kommunikálunk. Mondja, hogy az albergue kulcsát egy kávézóban kell átvenni, ez van írva a szállásnál. Be is megyek a mellettünk lévő kávézóba és kiderül, hogy tényleg itt a kulcs. 

Így hármasban megyünk a szállásra, ami elég puritán. De ez nem is egy fizetős szállás. Ez egy adományozós hely, annyit fizetünk, amennyit gondolunk. De illik, nem fogunk innen elmenni ingyen, mert használtunk meleg vizet, meg aludtunk is.

Sőt mivel nincs itt senki, magunknak pecsételtünk. A vacsora is meg lett oldva, mert egy mikro azért van és tudtunk forralni levest a zacskós dolgoknak.

Most meg már este van. A lengyel fiú az egyik végében mi a másikban fekszünk az ágyainkban. És ki ki gondja át a mai hullámvasútat.

Halihó.

Elég sokat aludtunk, mégis nehéz volt az ébredés, húzott az ágy. Aztán mégis felkeltünk, reggeli, pakolás, indulás. 09:35 körül léptünk ki a kapun és indítottuk el a mai túrát. Habár sütött a nap, az idő mégis kicsit csípős volt. Persze november lévén ez elfogadható.

A falu után volt egy jó hosszú lefelé, gyorsan be és kimegyünk Cháos das Eiras-on.

Közben azért fényképezés, mert az egyik kert pont kilóg az útra. És csak mutatni akarjuk, hogy ez a kel-féle növény minden háztartásban és kertben megtalálható. 

Majd rátértünk a földes útra. Körülöttünk erdős rész és ma is tényleg szépen süt a nap. Jó kedv. 

A következő település, Ceras, előtt két vérszomjas őrzövédő fogad minket. Látszik, hogy komolyan gondolják, hogy mi itt nem mehetünk át. 

De hát mindenkinek meg van az ára, két hasvakarás és megyünk is tovább. 

A falu után újból narancsossáros útra térünk, ahol elég nagy rozmaring hajtások vannak és újból egy erdőben vagyunk. Eukaliptuszok. Kesőbb tölgyesek mellett haladunk el és megbeszéljük, hogy ebben az országban még nem láttunk mókust. 

Egyszercsak egy tábla jön velünk szembe, hogy egy kis kitérő és vizigót sír van a közelben. A Laurát annyira nem érdekli, marad a táblánál a táskákkal, én megyek. Hát mik ugrálnak előttem? Mókusok! Én már láttam is. Aztán dió és olajfa ültetvények mellett megyek, ahol dolgoznak is, majd egy kis ösvényen meglelem a vizigót sírt. Másra számítottam.

Gyorsan visszabaktatok, és gyaloglunk is tovább. Az előbb látott munkások elhaladnak mellettünk, mi meg kerülgetni a pocsolyákat, míg végül kérünk az aszfaltra és lekanyarodunk jobbra, hogy beérjünk Aeirasba. Szombat van, alig van élet.

Itt is egy harci állat fogad minket, akit átsegítünk az úton, nehogy kárt tegyen valakinek az autójában.

Lépünk kettőt és újabb mókus! Csak gondolni kellett rájuk. A centrumban megállunk egy, kávézóban a mai 10 km-nél. Olyan jó idő van, hogy a kóla-kávé-kombóra még egy-egy jégkrémet is eszünk. Majd megyünk tovább.

A falu után nem sokkal balra indulunk a saras úton felfelé. Az utolsó házaknál még van némi kutyadalom, de aztán elhagyjuk a házakat és emelkedünk jó erősen az eukaliptusz erdőben. Nagyon finom a levegő ezekben az erdőkben. Tényleg frissítő köztük lenni, főleg, hogy így kapkodjuk a levegőt. 

Amúgy ezekről az erdőkről már felfedeztük, hogy úgy frissítik őket, hogy tőben elvágják a vastag fát, majd abból hajtanak a frissebb csemeték. Na ez marhára nem tudományos, szóval járjatok utána. De az tuti, hogy vannak vastag, nem kivágott példányok is.

Közben mi meg leértünk erről az emelkedésről és újból aszfalton folytatjuk. Nincs nagy forgalom ma szerencsére. És a mai naptól egy pár napig újra megjelenik a kék nyílas fatimai útjelzés, csak most nem követnünk kell, hanem másik irányba haladunk. Ugyanis az ellenkező irányba haladunk.

Olivafa ültetvények - vagy olajfa?, nem tudom mi a helyes kifejezés-, szegélyeznek újból. 

Majd beérünk Cortica-ba, ahonnan ki is mentünk egy és telek övezetbe kerültünk. És egy diófán egy újabb mókus!

Macskaköves egy sávos úton sétálunk. Elég sokszor kis épített falak között. Falvacskákat surolunk, gombácskák, marhák, cicák és kutyák integetnek.

Aztán beérünk a mai utolsó állomásunk, Alvaiázere határába. Itt van egy Minimercado bolt, veszünk ezt-azt és már haladunk is az esti bázisunk felé. Azért ezt az Albergue Pinherios-t választottuk, mert tök jókat olvastunk róla és mert nagyon menő pecsétje is volt. 4 körül be is értünk. A bácsi, nagyon jó fej és kaptunk is egy-egy igazi viasz pecsétet.

Mára még annyi luxust megengedtünk magunknak, hogy a sarki csibesütősnél vacsoráztunk. És most pihi a külön két ágyas szobában. Jóéjt.

Halihó!

Reggel ma időben keltünk. A szálláshoz járt reggeli. Mire mi felértünk az emeletre a konyhába a német srác már végzett is. A reggeli maga semmi extra, svédasztal kis választékkal, zöldség nélkül. Olcsó zarándok reggeli. De amúgy jó, nincs ezzel semmi baj. Indulhat a nap.

9-re, nyitásra a postán voltunk, ahol kicsit várnunk kellett, mert előttünk már sor állt. Majd megkaptuk az információkat és vettünk, egy hivatalos dobozt. Irány vissza a szállás, be kell csomagolni, ami megy haza.

Közben a táskát is becsomagoljuk, hogy visszük magunkkal, és a feladás után már megyünk is tovább. Ugye ez nekünk sose megy... de csak összejött.

Viszlát Hostel 2300 Tomar menő voltál, főleg a folyosón.

Újabb sorbanállás, majd végül csak sikerült, haza küldtünk 6,7 kg-t. Laptopok, nem használt ruha. Már csak haza kell érnie, szurkolunk és nyomon követjük.

Végül 11:45-kor tudtunk kiindulni a városból. Elég későn, mindegy lesz, ami lesz, jutunk amíg jutunk. Ma ez volt a lényeg a csomag legyen feladva.

Kísérve a városból egy folyócskát követtünk, egész szép volt a környék, süt a nap, postán a cucc, meg van a vízum. Minden szuper.

Átkelünk gyorsan az autópálya alatt, érdekes a híd alulról. Itt már földes úton haladunk.

Majd egy romos épület mellé értünk, banán szünet és utána indulás felfelé, hiszen kezdődik a kaptató a narancssárga földön. Jobbra és balra erdő, ez már végre olyan, mint egy túra. Kicsit kéktúra érzés volt.

Aztán jön némi olajfa ültetvény, és szépen lassan csordogálunk le az aszfaltra és azzal a lendülettel be is értünk Casaisba, ami össze volt kb nőve Soaiande-val. Kávé-kóla-kombó a kis kocsmában. És már megyünk is tova. 

Elég hosszú lejtő következik, jobbra balra újból eukaliptusz erdők. Nagyon szép a táj.

És akkor jön az ellentét. Ha már leereszkedtünk, vissza is kell mászni. Egy elég meredek dombocska jön, de a tetején vár a szállás. Mert közben kitaláltak, hogy mára ennyi elég lesz. Délután 3 óra van még csak de, kell az ilyen is. És be is értünk be Calvinos-ba, a mai napi állomásunkra. 

Felhívtuk a bácsit, jött, papírozás stb. Elment, mi felkerestük a boltot. Főzés, vacsi, kicsi tervezés és pihi. Csak mi volt az albergueban, így összetoltunk két emeletes ágyat és aludtunk.

Halihó! 

Jó kedvű volt a koraibb ébredés. Meg maradt a tegnapi öröm. Már nagyjából tegnap összepakoltunk, de így se indultunk el túl korán. Ennek egy nagy oka volt. Ma is esőt írtak elő az égiek...

Túl kenyelms volt minden, nehéz ebből kiszakadni. Reggeli után, azért csak rávettük magunkat, hiszen a kaland az kaland, és mi erre jobban vágyunk a kényelemnél. 

Így 09:30 körül sikerült is elindulni, felmálházva és eső ruhát húzva. Hiszen az eső tényleg esett. Az, az igazi mocsok szitáló eső volt, kis mértékben semmi, nagy mértékben átok.

Tancostól búcsút vettünk, köszönjük jó voltál hozánk, és már baktatunk is vissza a jelünkhöz a Tejo partját övező, nádas-bambusz-szántóföldek mellett.

Barquinha-ban meg a Tejo-tól is elköszönünk, eddig folytunk együtt.

A jelre 4,5 km után tértünk vissza és már tudtuk, hogy még vár ránk legalább 22km ebben az esőben. Tomar az úticél. Relatíve nagy város és ma azért kéne odaérni, mert holnap már péntek és mivel letudtuk a jelentkezést tegnap, már feleslegesek a laptopok, küldjük őket haza. Meg van még egy pár dolog, amit nem használunk és így megszabadulhatunk pár kilótól. Szóval hiába undormányos ez a nap, van célunk. 

Közben beértünk Atalaia-ba, ahol az első kávézóba betértünk egy kóla-kávé-kombóra. Elég nagy élet volt, vagy 10 faszi már itta a magáét kint a teraszon, így mi már csak bent találtunk helyet. A tulaj nagy foci drukker volt és ezt érzékeltette is sálaival, meg onnan tudta, hogy Magyarország, hogy Puskás.

Nehezen de végül tovább indultunk az esőben. A település után levitt minket a kagyló egy  sártengerbe az eukaliptuszok közé. Itt már volt szint is benne, így még izgibb volt haladni és hébe-hóba kalózokat megszégyenítve káromkodtunk.

Átmenetünk az autópálya felett, majd egy írtáshoz értünk, ahol találtunk nekem egy új botot, mivel a bambuszom már nehezen bírta ezt a terhelést. Igaz az se segített, hogy ráléptem egyszer...

Köszi Boti1, nagyon jó szolgálatot tettél, nem feledjük szolálataidat. Üdv Boti2.

Egy banánszünet meg némi emelkedés és ereszkedés után a sártengerből Grouba értünk, ahol most kivételesen örültünk az aszfaltnak. 

A falu semmi extra, de utána volt egy szellemfocipálya. 

Azután meg Asseiceira, ahol volt egy hívogató albergue, de sajnos nem állhattunk meg. Így szépen baktattunk tovább, kicsit már elcsigázva.

Ráértünk a főútra, majd kisvártatva jött egy útszéli étterem, ahova behúzodtunk egy sütire.

Majd mentünk is tovább az útszélén, ami egy körforgalom után változott. Átmentünk az autópálya alatt és már a sínek mellé is kerültünk.

Már nagyon unjuk az esőt. De még csak nem jön Tomar. Már az előfalucskáiban vagyunk, de ő nem jön. Végül a sínek alatt kell átmennünk és látszódik a város. Bár a bevezető majdnem 1 km a kanyargós főút szélén van. Feketepont.

Pedig a város szépnek tűnik. Van egy folyója, ami teljesen elvezet minket a szállásig, ami a sétáló utcán található. 

Az albergue király, az árban van reggeli. Már csak egy gyors vacsora alapanyag vadászat van. Közben lett egy német szobatársunk is. 

Vacsora és alvás herr horkolásában. Guten nacht!

Hahó!

Dolgozz és nyaralj vízum nap van! De nem kapkodtunk. Laza, kómotos ébredés. A nő itthon maradt és őrizte a tábor tüzet, felkészült a jelentkezésre, utána nézett dolgoknak. A férfi meg elmentem vadászni a városba Vila Nova da Barquinhos-ba, hogy legyen mit enniük. Ez elég izgire sikeredett, mert ahogy gyalogoltam kifelé az első autó felvett. Majd mikor végeztem és összeszedtem a prédát és indultam haza, már majdnem kint voltam a városból, pont ugyanaz a faszi jött szembe velem az utcán és kérdezte, hogy visszafelé megyek-e, ha igen, elvisz újra szívesen. Nagyon kedves volt. Jófejek ezek a portugálok. 

Aztán a nő megfőzte a prédát: cukkinis, paradicsomos rizseshúst. Majd gyakorlás következett. Tényleg semmi extra egészen estig. 

És mivel ez a mi kis naplónk is, így csak az estét akarom leírni, mert az emlékezetes lett. 

Otthoni idő szerint este 10-kor nyitották meg ezt a vízumot, ez azt jelenti, hogy itt este 9-kor. Egész nap nem izgultunk, megbeszéltük, ha meg lesz, akkor nagy boldogság, ha nem, akkor lesz más. 

Na erre, este 9 előtt 5 perccel, már éreztük, hogy van itt tét. 100 ember kapja meg ezt a vízumot és 3-4 perc alatt szokott betelni, mert akkora az igény rá, több ezren is jelentkeznek és gyorsasági sorrend van. 

08:56: gyors internet ellenőrzés. Van mindenkinél. 

08:57: "na jó, én azért izuglok".

08:58: Egy utolsó pacsi és csók, hajrá menni fog.

08:59:05, 4, 3, 2, 1, Frissítés!

09:00: "nem megy, próbáld, máshogy, megy! Hajrá"

És nyomtuk és nyomtuk, begyakoroltuk, kb 2 perc alatt menni szokott. "De basszus, a végén most új oldal van. Pipáld ki ott az összeset is." És fizetés most! 

09:04: És a Laurát engedte, engem már nem... Áhhh nee, de hát egyszerre ment minden. Sebaj menni fog, valaki nem tud fizetni, akkor újból nyílik a lehetőség, folyamatos frissítés indul.

Frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi...

09:22: "Facebookon ebben a csoportban nézd meg hátha írnak valamit" "Hogy mindenkinek ott ragadt le, ahol nálad is."

Frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi...

09:26: "De most látom, hogy valami csaj írta, hogy neki sikerült telefonról, próbáld úgy."

"És igen így beenged, de csak 20 percig lehet fizetni. Basszus lehet, te kicsúsztál előbb próbáld te."

És tényleg kicsúszott. Most fordult a helyzet a Laura esett ki a pixisből én voltam bent. Szar pingpong meccs volt ez. 

"Engedjük el" "Nem egy kicsit még próbálkozzunk, az nem lehet, hogy eddig cipeltük a laptopokat, kivettük ezt a szobát a semmiért. Egyszerűen nem. Csak egy kicsit még. Valami csoda csak történik ezen az úton." 

Frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi...

09:47: "És most mégis beenged! Bent vagyok, de reméljük nem estél ki a 20 percből, fizess előbb most te!" "És de bassza meg kiestem, tényleg egymás között pingpongozunk, te ki esel én megkapom, én kiesek te megkapod... Még egy picit, 10 percet próbálkozom és vége tényleg engedjük el." Laura újra bent, Peti kint.

Frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi, frissítés, semmi.

09:51: "és beenged, és még te sem eshettél ki, fizess te előbb, lássu..." Működik!!!! Mindkettőnknek sikerült háromnegyed órával később. Valószínű nem csak mi volt így párban, hogy együtt akartunk menni. Vagy van aki nem tudta kifizetni a jelentkezési összeget, vagy kitudja, sikerült az a lényeg! 

Boldogság, öröm, boldogság, öröm. Tervezhetünk. 

Halihó!

A 6. napra ébredtünk, a tegnapi nehéz nap után nem keltünk korán, de nem is kellett sietni, mert mától másfél nap testi pihenés jön. Hiszen kivettünk egy privát szobát, hogy felkészülhessünk és jelentkezni tudjunk frissen az új-zélandi Working holiday vízumra. Na de addig el is kell jutni, és ez a szállás nem itt Golegában, hanem a 15-16 km-rel odébb lévő kellemes nevű Tancos-ban lesz, az útunktól 4km letérve.

A reggeli benne volt az árban, így legalább azzal sem kellett bajlódni. Mert a pakolás, az megint nem sikerült 5 perc alatt... Ritka bénák vagyunk, pedig meg van a rendszerünk is rá. De hát csak nem megy, ez van. Elfogadjuk. 

Negyed 10 körül hagytuk el a szállást, és mentünk be a belváros fele, hogy körbe nézzünk tudunk-e valahonnan ma bélyeget szerezni. A templom nyitva volt, be is néztünk és meglepetésünkre egy olyan helyre léptünk, ami nem volt tele rakva pompával. Nekünk pont ezért, mert ilyen egyszerűcske volt még tetszett is. De nem volt ott senki, így nem lett pecsétünk. 

Haladtunk kifelé az egyik fő utcácskán, és azt vettük észre, hogy itt tényleg minden a lovakról szól. Mindenhol lovak vannak. A cégéreken, a lámpákon, a táblákon és még a privát kapukon is. Büszkék a lovakra na. 

Kiérve a településről földes úton folytattuk az utat, ahol jobbra és balra telkek voltak, meg szántóföldek. Találkoztunk vagy 3 vadásszal is közben. Az egyikkel még pár szót váltottunk is a kutyáiról. Ezek a vadászok úgy járnak, hogy puskával meg két kutyával. De kb az összes. Valami madárra mentek, de azt nem tudtuk megfejteni micsoda pontosan. 

Aztán kiértünk az aszfaltra, de ez egy kis utacska volt, forgalom is alig volt rajta. Sőt több volt ma a biciklis és a járókelő vadász, mint az autó, lévén, hogy ünnep nap volt itt is. Most nagy gyümölcsfák mellett haladtunk el, volt diós, barackos, talán mandulás is. Ami érdekesség volt még, hogy volt egy nagy táv vezeték (?), ami tele volt gólya fészkekkel. 

Sao Caetano volt a következő település, ahova beértünk és egy kis ivószünetre megálltunk. Ennek a településnek, annyi volt csak a bája, - legalábbis, amit mi láttunk, hogy minden ház hasonló szín kombinációkat használt. Sárga és fehér. 

Olajfák vezettek ki minket innen, majd beértünk Quinta da Cardiga-ba. Ami egy szellem település volt. Volt egy csomó romos ház, egy romos kastély, de senki nem lakott bennük. Sehol senki konkrétan, és igazából ennek ez volt a bája. 

Utána földes úton haladtunk, nagyon szép időnk volt és elég könnyen beértünk a mai napi utolsó városunkba Vila Nova da Barquinha-ba. Ahol kicsit bolyongtunk nyitva tartó bolt reményében. De sajnos az ma nem volt. Illetve egy kisebbik, nyitva volt, csak mi először elnéztük ezért tovább mentünk. Majd csak azért is visszamentem, de addigra már szieszta volt és csak 2 órával később nyitott újra. 

Sebaj gondoltuk, hiszen ezért van a tartalék kaja nálunk, meg tegnapról még egy zacskós levesünk is maradt. Így indultunk tovább a Tejo partján, amúgy ő eddig jött velünk és most is csak azért követtük, és tértünk le a kagylós útról, hogy az ideiglenes lakhelyünket elfoglaljuk 4 km-rel arrébb Tancos-ban. 

Kellemes folyóparti út után végül megérkeztünk 3 óra körül. Ma egyáltalán nem siettünk sehova, tudtuk, hogy ráérünk, mert elvileg csak 4 után lehetett volna elfoglalni a szállást, de a néni a kérésünkre idejött és kinyitotta előbb. 

Gyors tusi és zacskós kaja után még mindig korai volt az idő, így kicsit tervezgettünk és engedtünk a csábításnak... Jajj de közben majd elfelejtettem az ágyi poloskás sztorit, úgy két napja azt gondoltuk, hogy vannak és utaznak velünk, de most már tegnap és ma is úgy voltunk vele, hogy mégse, csak valami pókcsípés nyomai viszketnek. Mert közben újak nem keletkeztek és ezek sem vadultak el. De azért, ha már itt a szálláson van mosógép és szárítógép is kimostunk és szárítottunk mindent. Szószerint. Biztosamibiztos. 

Aztán elcsábultunk filmet nézni. 

Halihó.

Kelés után újabb ágyipoloska csípések után kutattunk, de szerencsére nem találtunk, így csak a régi csípés nyomokat kentük be és reménykedtünk, hogy ne ágyipoloska legyen mégse. 

Amúgy az eső már most hangosan kopogott, hallottuk, hogy zuhog. Kényelmesen megreggeliztünk, összepakoltunk, bíztunk benne, hogy alább hagy majd. De csak nem akart, végül elindultunk, mert tudtuk, hogy ma több mint 33 km vár ránk. És már fél 9 is elmúlt, pedig tudjuk, hogy este fél 6 körül sötétedik és 9 órát ma legalább megyünk.

Lent a tűzoltóság portáján két új arc volt, és ők ma már kedvesebbnek tűntek, angol híján elmutogattuk mit akarunk, fizetni és ha lehet egy pecsétet. 

Végül minden meglett, mi is esőszettbe vágtuk magunkat, mert nem akart csitulni, eszméletlenül zuhogott. 

Tegnap megérte decathlonozni, mert a Laura új szetje jónak bizonyult, az én régim viszont beázott még az elején, de sajnos itt az én méretemben nem volt poncsó. 

Az első kilométer után értünk vissza a centrumba, ahol még jobban rákezdett, és nem is tudtuk merre menjünk tovább, mert ketté ágazott itt a Camino. A rendes útra, amit mi követni akartunk és a Fatima felé vezető zarándok útra, aminek most megtaláltuk a jelét. Annyira ömlött viszont az eső, hogy a telefont nem tudtuk elővenni. Így először egy fa alatt próbáltunk nem jobban elázni, majd bebújtunk egy kápolna nyitott ajtaja alá. Ahol a telefonnal kitököltük, hogy mi legyen. De már fél 10 körül voltunk. És már közel voltunk hozzá, hogy mégis feladjuk és ott maradunk ebben a rémes Santarémben.

De ez, azért  nem feküdt nekünk, mert holnaputánra foglalt szállásunk volt Tancosban, mivel ráakartunk készülni a november 2.-i Új-Zélandi workingholiday vízum jelentkezésre. És nem akarunk egy métert se csalni, mindent le akarunk sétálni ha lehetséges. 

Szóval elindultunk. Szépen körbe vitt még minket a város másik felén kanyarogva, míg végül kilyukadtunk a város másik oldalán. És egy kis ösvényen ereszkedtünk lefelé a domboldalon a városból. Közben el-el állt az eső, és ekkor jöttünk rá, hogy mennyire szerencsések voltunk, hogy nem itt voltunk, mikor ömlött, mert itt lefolytunk volna vele. Meg itt találkoztunk egy holland fazonnal, aki egyedül nyomja és ebből a városból indult. Kicsit együtt mentünk, majd elköszöntünk, hogy még találkozunk, lehagytuk a hollamdust.

A domb aljában egy kis falucska fogadott, ahol meg volt az első koborkutyás élményünk is, de semmi komoly, csak az utunkba állt és ugatott, de egy 5-7 méterre kikerültük és így ezzel meg is oldódott az egész. Valójában mi voltunk idegenek az ő területén, tiszta sor, igaza volt. Amúgy ez megint egy aranyos kis település volt, egy bácsika még útba is igazított. 

De már túl is voltunk rajta és mentünk az útszélén. Az az igazság, hogy erről a szakaszról is hallottunk már, hogy veszélyes. És ezért is kellett új esőkabát, hogy sokkal színesebbek legyünk és jobban látszódjunk, így esőben az út szélén. Viszont szerencsére nem sokat kellett itt mennünk újból bevitt minket az út a szőlősbe. 

Aztán itt egy pisiszünet után levettük a poncsót, csak az esőnadrág maradt, ha hirtelen fel kell venni akkor csak azt kelljen, de már nem esett és egy kicsit fullasztó volt. Közben a hollandus megelőzött minket.

Na hát a táj itt a szőlő között eléggé egyhangú volt, de főleg saras. Szószerint úsztunk a sárban. Viszont meg volt ennek a is a bája. Az esőadrágnak meg a haszna, az felfogta a sarat és a rendes gatyánk legalább nem lett teljesen mocskos. Közben mi előztük meg a hollandust.

Elég nehéz volt menni ebben a sárban, egyrészt kerülgetni a mély pocsolyákat, másrészt nehezebb a saras cipő. Mára hivatalosan is engedélyezett volt a hiszti. Tudtuk, hogy a 12-13. km körül lesz egy település egy bárral, már nagyon vártuk, de egy banán szünetre így is megálltunk, kicsit levenni a táskát. Meg bekapcsolni mindenkinek a saját zenéjét/podcastját, hátha az segít.

Végül csak kiértünk ebből a mocsár tengerből és a település előtt újból az aszfalton folytattuk, ami már nem volt szerencsére forgalmas. De legalább a végén kicsit dombos volt. Csak beértünk végül Vale de Figueira-ba. 

25 perces pihenőt csaptunk, egy kóla, egy kávé, két süti, a híres már Lisszabonban megismert pastel de nata. Esőnadrágot is levettük, már sütött a napocska és azt mondták a helyiek, hogy ilyenkor már nem szokott újból durva lenni. Szereztünk egy pecsétet, meg feltöltöttük a vízkészleteinket is. Az idő viszont rohamosan fogyott, már délután volt bőven és mi még nem voltunk az út felénél, kb a 14. km körül voltunk. Közben a hollandus elhagyott minket. 

Végül kicsit feltöltve újra elindultunk és egy rendes táblát követve kimentünk a településről.

Újból földes út következett, de rávezetett minket egy eukaliptusz erdő mellé. Kellemes illata van az ilyennek, mi még nem találkoztunk velük. Szóval ez egy új élmény volt. És már az idő is kellemes volt, csak az út volt saras. De az esőgatyát lusták voltunk visszavenni, nem baj elfogadtuk, hogy kicsit sarasabbak leszünk. 

Átszeltünk egy kis folyócskát, majd egy kavicsos útra értünk, ami újból mezőgazdasági területek mellett vitt minket. Elég sok nap elem feküdt itt. Közben megláttuk magunk előtt a hollandust. 

De nem tudtuk, utol érni, újabb csemege szünetre megálltunk, mert már nehéz volt a táska. Pont itt a jel mellett találtunk egy magyar feliratot, hogy Kitartás!, ami kis mosolyt csalt az arcunkra. 

És így folytattuk a baktatást. Szerencsére itt már nem volt olyan mocsaras a hely, és a nedves fűben a gatyánkról is lejött a sár. Ami érdekes volt, hogy találtunk egy hangyavonulást, vagy mit. Egészen érdekes volt, hogy rengeteg hangya vonult vagy 700-800 méteren. Egészen lenyűgöző látvány volt, hogy szerintünk láttuk Portugália összes hangyáját egyszerre.

Majd jött egy újabb kis szünet Azinhaga előtt, ahol felhívtuk az alberguet, hogy szeretnénk ma ott aludni, lehetséges-e stb. Ekkor voltunk 4 óra körül. Megbeszéltük, hogy most inkább nem állunk meg bárban, mert akkor ott ragadunk, hanem megyünk amíg bírjuk az utolsó 8-9 km-en. A falu elejében lovak fogadtak. Majd egy aranyos biciklis úr mutogatta el, hogy tud egy rövidebb utat, kövessük és, hogy már csak 8 km Golega. Ennek a hírnek nagyon örültünk és követtük, bár a jel mentén haladtunk, talán nélküle is megoldottuk volna. De értékeltük, hogy kísérget minket. Majd elváltak útjaink. A falu vége felé találtunk egy csinos padkát, megettünk még egy gélt és ki is mentünk a faluból.

Na itt a körforgó után ritka veszélyes szakasz következett az utolsó 6 km-re. Egyrészt fura, hogy ki volt táblázva a, hogy zarándokok vannak az útszélén, autósok figyeljetek. Másrészt tényleg az út szélén kellett menni. Ez nagy figyelmet igényelt és nagy haszna van itt a láthatósági mellényünknek, amit a botra téve mindig kilógattunk a kanyarokban.

Volt aztán egy kis rész, ahol az út maga macsaköves volt, nekünk meg volt egy is padka, de ez nem sokáig tartott. Egyre nyűgösebbek voltunk, de haladnunk kellett mert már elmúlt 5 óra és 6-kor már sötét lesz. Végül beértünk a teljes sötétség előtt és nagyon örültünk.

Golegában tábla hirdetette, hogy ez a lovak fővárosa. Minden a lovakról szól.

Végül a szállás is meg lett, és vele együtt a 34. km is. Mivel konyha is volt így a közeli boltban bevásároltunk egy tojás vacsorára. Főztünk majd mentünk aludni a közös hálótérbe, ahol ma csak ketten aludtunk. 

Halihó!

Reggel arra ébredtünk, hogy már világos van, de nem csörgött az óránk, fura de mindegy. Szépen, komótosan keltünk és összepakoltunk, majd háromnegyed 9-re lementünk reggelizni, mert az is benne volt az árban. Az olasz Enrico nagyon kitett magáért, igazi svédasztalos reggelit varázsolt nekünk. Velünk egy időben a német fiú evett, akivel követjük egymást egy pár napja, de pölö ő nem jött tegnap a levesfesztiválra, mert nem szereti a leveseket. 

Aztán olyan negyed 10 körül le is pakolásztuk a nagy cuccainkat és elkezdtük a búcsúzkodást. Hajtogattunk két lufit, aminek nagyon örültek, ami nekünk is örömet okozott. Aztán jókívánságok közepette elbúcsúztunk egy közös képpel. 

Szóval jó kedvűen keltünk útra olyan fél 10 körül. A falucskában még köd volt, de mára jó időt ígértek. Nem is siettünk, mert a mai célünk Santarém városa volt, ami nem egész 21 km-re volt. Így ezekkel kapaszkodtunk fel a töltésre és indultunk ki Valadából. 

A 3 km után jött egy újabb kisebb falvacska, ahol összepajtiztunk egy kutyával. Majd ahogy kiértünk a településről egy kavicsos úton, hatalmas fügefák mellett haladtunk tovább. Az úton láttuk a tegnapi vihar eredményeit, míg az idő kezdett szépen tisztulni, végül hétágra kisütött a nap és a mai napi célünk is elénk tárult.

A mai napon ha nem településen voltunk, akkor főleg szántóföldek mellett vitt el az út. Majd később szőlő ültetvények között haladtunk. Ahol is tartottunk egy 10 perces banán szünetet. Ilyenkor jól esik nagyon levenni a táskát és kicsit nyújtozni. Közben megérkezett integetve egy srác. Azt hittük a német fiú lesz az, de kiderült, hogy a belga srác volt az, akivel már azt hittük nem fogunk találkozni. Egy jó 10 perces élménybeszámoló után ő indult el kicsit előbb, majd mi is. Kerülgettük egymást ma is, mígnem mi az utolsó kis település határában megálltunk megint egy szusszanásra és valószínűleg végleg elköszöntünk egymástól. Buen Camino Jim! 

Közben eljöttünk egy újabb reptért mellett, ahol a kifutó pálya végénél a kerítés mellett vezetett minket az út, így totálisan szemből láttunk egy gépet felszállni.

Izgi volt még a vasúti átjáró is, ahol szószerint a sínek alatt mentünk át. 

Aztán az utolsó pihenő után szépen elkezdtünk felcaplatni Santarém városába, ugyanis ez egy dombra épült. Nem kapkodtunk, nagyon kényelmesen mentünk fel. Végül csak beértünk a városba. 

Elég időben sikerült így elkezdtünk szállást vadászni. Az első kettővel nem volt szerencsénk, mert vagy bezárt vagy sokkal drágább volt, mint a neten írták és még konyha sem volt hozzá. Így jutottunk el végül az önkéntes tűzoltókig, akik sajnos az úttól kb másfél kilométerrel odébb voltak. Viszont a mi büdzsénknek a legkedvezőbb árat kérték. 

Amúgy ez rendesen egy nagy város és zarándok hely is. Sok ember stb. És igazából itt már a gyors élet zajlik, senki nem köszön, mindenki mogorva. Annyira nem is éreztük jól magunkat benne, mint amennyire boldogan értünk be. 

De sebaj, kaptunk saját halószobát, saját fürdővel és ez nekünk bőven elég volt mára. Mivel ilyen sok időnk maradt még, meg így is terveztük elugrottunk még a Decathlonba és a Lidlbe is. Kellett egy két cucc, jobb eső poncsó és kaja főleg.  

Ezeket beszereztük majd jöhetett a tusi és a pihi. Ja és közben elkezdtünk gyanakodni az ágyipoloskára, hogy talán összeszedtük. Elég csúnya viszketések jelentek meg. És ez kicsit ránk nyomta a bélyegét. De szereztünk rá kenőcsöt és két nap múlva rendesen hostelba alszunk, ahol van mos- és szárítógép is. 

Meg közben volt még egy otthoni telefonozás is, amiből kiderült, hogy már volt óraátállítás és ezért volt fura a reggeli világosság és, hogy ne kelljünk olyan korán holnap, nem nyerünk vele már egy órát...

Halihó!

Ott jártunk a történetben, hogy lesz-e vacsorája a vándoroknak vagy nem. Levesfesztivál, meg ilyenekkel voltunk hitegetve.

Fél 8 körül már eléggé éhesen végül csak rákérdeztünk, hogy akkor lesz-e leves ma este vagy oldjuk meg magunknak a dolgot. Szállásadónk megnyugtatott, hogy nyuginyugi megyünk máris. És tényleg mentünk is, 5-en.

Egy német lány, egy portugál faszi, az olasz házigazda és mi magyarok. Ott találkoztunk a spanyol bácsival, aki egy párral volt. Szóval elég nemzetközi lett az asztaltársaság.

Az ott egy sportpálya melletti öltöző szerűség lehetett vagy egy kisebb tornaterem. A bejárat oldalán sorakoztak a kondérok, velük szembe a padok, ahol lehetett enni és a terem végén még egy pult, ahol italt és desszertet lehetett kérni. Negyed 9 körül voltunk és még nem volt tele a hely, meg is kérdeztük, hogy ez a fesztivál?! alig lézengenek.

A levesfesztivál lényege az, hogy befizetsz 5 eurót, és megkóstolhatsz 6 féle levest, majd a kis szavazó lapodon szavazol, hogy melyik volt a legjobb. Hát ez nekünk levest szerető ifjaknak nagyon jól hangzott ezért is gondoltuk, hogy ez vacsorának jó lesz. Kiváltottuk a jegyünket, kaptunk egy tányért, egy kanalat és egy szalvétát, majd szépen sorba álltunk az első leveshez. 

Az első leves egy zöld leves volt, mint kiderült valamiféle tökkrém leves. Kezdésnek nem volt rossz, de magamban azt gondoltam, hogy ha ilyen levesek lesznek az este végén éhesen fogok haza menni. Amúgy az adag egy kicsit volt csak kevesebb, mint amit magunknak otthon szednénk, de ha akartunk volna repetázhattunk volna. 

Közben a többiek is szépen leültek, mert eddig összevissza voltak, és a jófej házigazdánk még hozott nekünk egy Bifanát, ami egy fajta nemzeti szendvicsük a portugáloknak. Sima sült hús egy puha zsömlében, szóval semmi extra, de annál finomabb. Megettük ezt is majd mentünk a második levesért.

Ez a második leves egy sárgaborsó püré szerű leves volt, de olyan finom ízesítéssel, hogy úgy voltunk vele, hogy ebből még tuti repetázni fogunk a végén.

Közben szépen lassan megtelt a terem emberekkel, mert tudni kell, már több helyen hallottuk, hogy a portugálok olyan 9 körül vacsoráznak és akkor indul be igazán az élet. Hát itt ma tényleg így volt. Szól szépen a portugál zene is, beszélgetések töltötték meg a termet és nevetések. Folyt a bor, meg a helyi sör, egészen kellemes mulattságba csöppentünk bele. Meg is beszéltük, hogy ahhoz képest, hogy 2-3 hete még az El Camino ötlete sem volt meg, egészen jó kis fesztiválba érkeztünk, és hogy milyen nagyszerű minden. Igazából megéltük a pillanatot. 

Jöhetett a haramadik leves hasonló alappal volt mint az előző, de uszkáltak benne zöldbab darabok is. Viszont az előzőhöz képest egészen víz íze volt... Eddig nekünk a kettes a nyerő. És eddig tartott a vegetáriánus levesek része. 

A negyedik leves ugyanis már egy kelkáposztás kolbászos, belsőséges leves volt. És nem volt rossz, de azért nem kértük el a receptet, ugyanis valami a szalvétába is került. 

Közben az asztaltársaságunknál is kialakult a hangulat, elég sok mindenről ment a beszélgetés. Ki, mit, hol, merre, miért stb. De egy idő után a spanyol bácsi igencsak elkezdte inni és kínálni a kancsó bort és meg is lett az eredménye. Elég sokat beszéltek portugálul, akik tudtak, mi meg figyeltünk. De igazából ez minket egyáltalán nem zavart, sőt kifejezetten jól éreztük magunkat, és tényleg hálásak voltunk, hogy ott lehetünk, egyáltalán nem éreztük kívülállóknak magunk. Nagy nevetések, meg elmeséléseket hallottunk, amiket amúgy az Enrico le is fordított nekünk, így mi is megértettük. Ráadásul az öreg spanyol közben mindenkinek fizetett egy desszertet, amit a levesezés után magunk választhattunk ki a pultnál. Nagyon kedves volt tőle ez a gesztus, tényleg jól esett. Szóval ennyire haveri lett az asztaltársaság.

Az ötödik levesre igazából nem is emlékszünk, de az sem volt az igazi. Hús cafatok abban is voltak az tuti, csak kevesebb zöldséggel. És igazából az én kezdeti ijedségem ellenére már kezdtünk jól lakni.

Na így mentünk bele a hatodik levesbe, ami egyébként nagyon finom alaplevű volt és volt benne minden. Legyen a neve mindentbeleleves. Kelkáposzta, csiseriborsó, répa, krumpli, disznóhusi, csirkehusi, belsőségek, kolbász, szalonna és még ki tudja mi is. Ezzel végleg jól laktunk, és repetára már nem is tudtunk gondolni. Cserébe mi így is a kettesre szavaztunk. 

Elmentünk a pulthoz a desszertért, ahol 3 féle közül mi két félét választottunk. Az egyik egy tojássárgája-krémű pite volt. Tudjátok az apácák miatt a tojássárgája... A másik meg egy gesztenyepüré kinézetű, de a gesztenye helyett piskóta darás tejszínhabos cuccli volt. Finomak voltak, de most ezzel degeszre ettük magunkat. 

A vacsora után, még egy 20-30 percet ott ragadtunk. Sztorizgatások, El Caminos töréténetek, ilyenek. Majd olyan 10 óra körül visszamentünk együtt mindannyian a szállásra. És szépen lassan mindenki az ágyba került. 

Na és az van, hogy eddig ez volt a legjobb kalandunk, élményünk az utunk során. Tényleg nagyon jól éreztük magunkat és jó volt ezt így megélni. És hát ezt a képek, nem adják vissza, így csak mesélhetünk róla. Na jó, meg nincs is képünk, kb elfelejtettük a telefont.

Halihó! 

Az éjszakánk nem volt az igazi. Szoknunk kell még, hogy nem vagyunk egyedül. Bár az sem segített, hogy a német srác időnként álmában beszélt vagy, hogy horkolt (füldugó!). (Bocsi nem tudom, miért ilyen nagy. Ez az első, hogy telóról írunk. Látszik is...)

De ez csak a hiszti része, amúgy nagyon király volt az albergue. Fura módon mi keltünk elsőre, bár mi úgy tudtuk, hogy 08:30ig el kell hagyni a szállást. Na a lassú pakolászásunk és reggelink után 9:20ra készen is lettünk. Jó közben lefoglaltunk egy közel 15km-re eső szállást, mert azt a döntést hoztuk, hogy elég lesz mára ennyi, mivel elképesztő esőt ígértek. Plusz nem baj, most egy rövidebb szakasz. Ezért is húztuk az indulást mert már esett...

Közben felkelt a belga srác, elmondtuk neki, amit megtudtunk a következő szakaszból, majd felmálháztuk magunkat, plusz eső ruhába is öltöztettük könnyű kis testünk. És 09:30 körül el is indultunk... ja és más nem tudta mikor kell elmenni, valamiért csak nekünk szóltak.

Vasútátjárón át jutottunk ki a városból, és nagyjából pont a város határában irgalmatlan 2 perces zuhé jött és ment is. Bicikli úton haladtunk, míg beértük a Tajo egyik kis mellékágát, ahol balra levezetett minket az út a folyó partjára egy kavicsos útra.

Haladtunk előre. Hol levettük a poncsót, mert fullasztó volt, hol felevettük, mert eleredt az eső. De eddig nem volt olyan durva. Majd mikor újból eltértünk a folyótól, akkor jött az első durranás és kezdett feketedni az ég. Meg is érkezett, hatalmas nagy cseppekkel, ordenáré módon a vihar. Hát nagyon kemény volt, de énekeltünk és nem hagytuk a kedvünket szegje. A földes útból közben aszfalt lett az első kisrepülőtér után.

Már már kezdett elállni, mikor újból rákezdett. Eddig is voltak villámok, de nem közel, csak a fényt láttuk. Viszont most, hogy újra eleredt, előttünk volt egy, ami arra sarkalt minket, hogy jó lesz bemenni valahová. (Ezidáig úgy voltunk vele, hogy eső ruhában vagyunk, húzunk bele, tudjuk le minél előbb a 15km-t, és pihenjünk egy nagyot.) Hát az a valahová, nagyjából két perc múlva elénk került. Egy újabb reptér egy nyitott kávézóval (véletlenül pont ott termett, ahol kellett. :) ).

Bementünk és láttuk, hogy két zarándok már van ott. Épp az ebédüket költötték el. Leültünk mi is, kértünk két kólát, mivel áramszünet volt (a vihar miatt), így kávéval nem tudtak azolgálni és elkezdtünk beszélgetni a társainkkal. Ők egy Amerikai apa-lánya páros. Na jó a lány félig svéd. Nagyon jófejek voltak, megbeszeltük ki mit csinál (ugyanazt), mióta csinálja (ugyanakkor kezdtük), kinek mi a története (na ez már más). Nekik is meséltünk a közeli már csak 7 kmre lévő szállásról. Közben az áram visszajött, így lett kávé is. És közben el is állt a nagy zuhé, így lehetett lassan indulni

Az étterem amúgy egy nagyon hangulatos, régi vágású igazi falusi vendéglő volt. 

Mi indultunk kicsit előbb, majd egy pisi szünet miatt elénk kerültek újdonsült ismerőseink. Már nem esett többé, kinyílt a világ. Szép volt minden.

És szép lassan beértünk Valadaba, mai szállásunk falujába. Mire mi az alberguehez értünk már láttuk, hogy ők tovább is álltak. Mert betelt ez egy kis privát hely és mi szerencsések voltunk, hogy reggel rákérdeztünk.

Nagyon szép helyen vagyunk. Kaptunk egy privát szobát (mondjuk emeletes ágyas.). Tudtunk hajat mosni. És kényelmes meg tiszta. Holnap meg kapunk elvileg reggelit is.

Közben a délutáni pihenés alatt megterveztük a továbbiakat. Most meg várjuk, hogy lesz-e vacsora. Mert állítólag valami leves fesztivál van,ahova közösen megyünk a többiekkel. (Még 4 ember van, de mivel külön szobában vagyunk nem igazán ismertük meg őket. Kivétel a tegnapi német srác).

Következő bejegyzés                    Előző bejegyzés 

(Valamiért ez sem megy telefonról, bocsi, vissza kell lépni és úgy a következőre menni.)